Galatasaray: 10 millió eurót fizettek a vb ezüstcipőséért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.04. 11:30
Kihasználva, hogy Törökországban csak szerdán zárul az átigazolási időszak, a Galatasaray labdarúgócsapata 10 millió euróért megvásárolta Brumát a lisszaboni Sportingtól. A 18 esztendős, portugál korosztályos válogatott szélső ötéves szerződést kötött a török klubbal.

Bruma a legutóbbi idényben a Sporting másodosztályban szereplő B-csapatában 25 bajnokin hat gólt szerzett, míg a „felnőttek” között 13 mérkőzésen egyszer talált a kapuba, valamint kiosztott négy gólpasszt is.

Az igazi áttörést azonban a nyári, törökországi U20-as világbajnokság jelentette a számára, ahol a portugál nemzeti csapat tagjaként négy találkozón ötször volt eredményes, így – a spanyol Jesével holtversenyben – a torna góllövőlistájának második helyén végzett, tehát kiérdemelte az Ezüstcipőt.

Hír még a Galatasaray háza tájáról, hogy Bülent Tulun sportigazgató elárulta: két héttel ezelőtt a Manchester United ajánlatot tett Wesley Sneijderért, de az isztambuli klubnak nem áll(t) szándékában eladni a legjobb játékosait.

Legfrissebb hírek

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

Kerkez Milos minden idők második legdrágább magyar játékosa lett

Légiósok
2025.06.26. 13:08

Az osztrák másodosztályba szerződött a legendás énekes fia

Minden más foci
2025.06.26. 12:10
Ezek is érdekelhetik