Lyon: a kegyvesztett csatár kész kiböjtölni az egész évet
Bafétimbi Gomis, a Lyon labdarúgócsapatának kegyvesztett támadója kész a következő évet a tartalékcsapatban tölteni, abban a reményben, hogy jövő nyáron, szerződése lejártakor szabadon távozhat.
Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke azért száműzte Gomist az első csapat keretéből, mert a külföldre vágyó francia válogatott játékos kijelentette: hiába győzködik, nem hosszabbítja meg a szerződését.
A L'Équipe információi szerint Gomis – aki a nyáron nagyon közel volt ahhoz, hogy az angol Newcastle Unitedhez igazoljon – a héten közölte a Lyon vezetőivel: ha már maradnia kellett, feltett szándéka kitölteni mostani szerződését, még ha ez azzal jár is, hogy az egész szezont a bajnokság negyedik vonalában érdekelt OL-tartalékok között kell eltöltenie.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik