Labdarúgás: pontozhatják a bírókat Csongrád megyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 09:36
Magyarországon angol mintára először Csongrád megyében pontozhatják a bajnoki meccsek után a játékvezetőt a csapatok – írja a szegedma.hu.

A Csongrád megyei felnőttbajnokságokban a jelenlegi szezontól a csapatok is értékelhetik a játékvezető tevékenységét a meccsek után – többek között erről tájékoztatta a megjelent együttesek képviselőit az MLSZ Csongrád Megyei Területi Igazgatóság játékvezetői bizottságának elnöke, Hegyi Péter a hétfői fórumon.

„Az új, hétfős elnökségben, ha összesítenénk a tapasztalatokat, akkor 20 év FIFA- és 54 év NB I-es, NB II-es rutin a számsor. Persze ez önmagában semmit nem jelent, épp ezért eltökélt szándékunk, hogy a megyei játékvezetésben minőségi változást érjünk el. Ennek egyik eleme, hogy szigorúan megköveteljük az elméleti és fizikai tesztek teljesítését. Sajnos szomorú következményként könyvelhetjük el, hogy emiatt öt játékvezetőt vissza kellett sorolnunk. Bevezetjük a motivációs indexet, amely pontozza a játékvezetők edzésaktivitását, a jegyzőkönyvek kezelését, és a csapatok is véleményt mondhatnak a jövőben a bírók tevékenységéről” – ismertette a bizottság elnöke a változások főbb vonalait.

Utóbbiról elmondta, hogy minden meccsre hat kártyával érkezik a játékvezető, melyekből a két csapatnak és az ellenőrnek is ad egyet-egyet, hármat pedig magánál tart. A csapatok 1-től 5-ig pontozhatják a bírót, a játéktér feltételeit és az ellenfél viselkedését is. A lapot lezárt, pecsétes borítékban a mérkőzés végén átadják a játékvezetőknek, akik a többivel együtt a megyei igazgatósághoz küldik azt el a jegyzőkönyv kíséretében.

Hegyi Péter elmondta, egy szoftver segítségével különböző statisztikák készíthetők az értékekből, s a játékvezetők előmenetelében kommunikációs indexként figyelembe veszik az eredményeket.

„Így a csapatok közvetlenül szólhatnak bele egy-egy játékvezető előmenetelébe. Az egész rendszer angol mintára épül, és a bizalmi faktor a fő forrása, hiszen nem szankcionáljuk, ha valaki nem küldi vissza a lapot, de mi bízunk benne, hogy a csapatok 99 százaléka belátja, ez a lépés is nagyon fontos része a párbeszédnek, a visszacsatolásnak és annak is, hogy minőségi változást érhessünk el a Csongrád megyei játékvezetésben” – emelte ki a szakember.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik