Felkészülés: Svájc elképesztő öngóllal verte meg Brazíliát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 22:55
null
A svájciak ellen most Neymarnak sem volt ellenszere (Fotó: Reuters)
A svájci labdarúgó-válogatott Dani Alves hatalmas öngóljával 1–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen Brazíliát.

A svájciak bátran kezdtek, és a mérkőzés elején megpróbálták beszorítani a nyári Konföderációs Kupa megnyerése óta először pályára lépő brazil válogatottat, azonban az első nagy lehetőség így is a sárga mezes együttes előtt adódott. Neymar cselezgetett az ötödik percben a szélen, a labda Hulk elé került, aki viszont rosszul találja el, így a lövése nem találta el a kaput.

Meglepetésre a mérkőzés első felében nem a brazilok brillíroztak, hanem a svájciak. Ezt unta meg a 23. percben Neymar, és tarolta le Lichsteinert, amit követően csak a játékvezető higgadtságának volt köszönhető, hogy nem kezdődött tömegverekedés. A Barcelona kiválósága megúszta egy sárgával, de egy tétmeccsen ez a szerelés akár pirosat is érhetett volna.

Az első félidő második felében is inkább Ottmar Hitzfeld együttese volt fölényben, de a kontrákra berendezkedő brazilok is többször megszerezhették volna a vezetést.

A fordulást követően ott folytatódott a találkozó, ahol az első negyvenöt perc után abbahagyták a felek, és újra a svájciak kezdtek el nyomni, aminek most meg is lett az eredménye. A 48. percben Shaqiri indult meg középen, Seferovicnak passzolt, aki középre emelt. A beadás egyedül Dani Alvesnek volt jó, aki viszont egészen elképesztően, nyolc méterről saját kapujába fejelt úgy, hogy szinte egyetlen svájci támadó sem volt a közelében. 1–0

A(z ön)gól után egy kicsit megnyugodott Hitzfeld csapata, így a brazilok is kezdtek lassan magukra találni, de igazán nagy lehetőségük nem adódott.

A folytatásban nem esett gól, a svájciak egészen látványos játékkal 1–0-ra legyőzték a kedvetlenül futballozó Brazíliát. Scolari csapatáról sok mindent elmond, hogy az egész mérkőzés alatt mindössze két kaput eltaláló lövése volt.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Svájc–Brazília 1–0 (0–0)
Bázel, St. Jakob Park
Svájc:
Benaglio – Lichsteiner (Lang, 62.), Senderos (Schär, a szünetben), T. Klose, Rodriguez – Dzemaili (Schwegler, 75.), Behrami, Shaqiri (Mehmedi, 86.), Xhaka, Stocker (Barnetta, a szünetben) – Seferovic (Gavranovic, 74.)
Brazília: Jefferson – Dani Alves (Jean, 69.), Dante, Thiago Silva, Marcelo (Maxwell, 56.) – Luiz Gustavo (Fernandinho, 56.), Paulinho, Oscár – Hulk (Moura, 62.), Neymar, Fred (Jó, 56.)
Gólszerző:
Dani Alvés (48. – öngól)

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik