Dia Euro 2013: drámai csatában Magyarország döntős!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 12:02
Óriási sikert ért el a magyar válogatott a cukorbetegek számára kiírt zárai (zadari) Dia Euro 2013 futsaltornán azzal, hogy az elődöntőben óriási csatában, szétlövéssel legyőzte a címvédő és házigazda Horvátországot. A döntőre ma 18 órától kerül sor.

 

További képeket ide kattintva tekinthet meg!

A horvátok elleni elődöntőt minden korábbinál fergetegesebb hangulatban rendezték meg. Bár a hazai közönség minden támogatást megkapott, a mieink bolgár, szlovák és román (!) segítséggel simán felvették a párharcot (az előző napi szlovák–portugál csatában a hazaiak inkább a portugáloknak drukkoltak, így ez volt a bosszú...).

Nem esett gól az első félidőben, egyenlő erők küzdelmét láthatták a nézők. Sokáig a második játékrészben sem változott a játék képe, de az utolsó percek izgalmai minden képzeletet felülmúltak.

A 33. percben a horvátok váratlanul megszerezték a vezetést egy távoli lövéssel, a labda a jobb kapufáról vágódott a hálóba. Az utolsó percekre Hevesi Tamás kapitány lehozta Nagy János kapust, így öt mezőnyjátékossal szerepelt a csapat. A letámadásos taktikát siker koronázta, mert fél perccel a vége előtt Földvári Dániel betalált (1–1).

Néhány másodperc volt hátra, amikor reklamálásért Hevesit a lelátóra száműzték a korrekten bíráskodó horvát játékvezetők. Az eredmény már nem változott, így szétlövés következett, amelyre Nagy János helyett Sándor Balázs állt a kapuba.

A lélektani fölény megmutatkozott, az első két sorozatban Földvári és Czernai Gábor betalált, a horvátok egyszer hibáztak. Ezután Brondics Péter rontott, de a hazaiak is. A negyedikben Tordai Vince eredményes volt, ám az ellenfél is, majd az ötödikben Kurucz Gábor betalált. Mivel a horvátok rontottak, már nem következett folytatás, Magyarország óriási sikert elérve a döntőbe jutott!

A fináléban Portugáliával találkozik a válogatott, miután 2–1-re legyőzte Lengyelországot.

DIA EURO 2013, ZÁRA
Elődöntő

HorvátországMagyarország 1–1 – szétlövéssel 3–5
G: Saric (33.), ill. Földvári (40.)
Portugália–Lengyelország 2–1
A döntőben: Magyarország–Portugália
A 3. helyért: Lengyelország–Horvátország

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28

Nemcsak a veszprémi meccset, válogatott kapusát is elvesztette a címvédő Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 20:35

A Kecskemét legyőzte az Újpestet a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 21:30
Ezek is érdekelhetik