Anzsi: Willian iránt a Liverpool és a Tottenham érdeklődik

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 12:32
Angol sajtóhírek szerint a Premier League-ben szereplő Liverpool és Tottenham egyaránt érdeklődik az Anzsi Mahacskala átadólistára került brazil szélsője, Willian iránt.

A „vörösök” első számú célpontja a hírek szerint Henrih Mhitarjan volt, ám az örmény válogatott játékos végül a Borussia Dortmundhoz igazolt, így Willian B-tervként került képbe. A brazil nemzeti csapatban eddig kétszer pályára lépő támadó kivásárlási ára 30 millió euró körül mozog, amelyet a Liverpool állítólag nem sajnálna kifizetni érte.

A Tottenham esetében már más a helyzet. A Mirror úgy tudja, hogy André Villas-Boas, a „sarkantyúsok” menedzsere akkor szállna harcba Willian megszerzéséért, ha Gareth Bale végül a Real Madridnál folytatná a pályafutását. Mondani sem kell, a walesi klasszisért kapott összeg bőven fedezné a 25 esztendős brazil vételárát, aki idén januárban 35 millió euróéért lett az Anzsi játékosa, melynek színeiben eddig 11 bajnokin egy gólt szerzett, valamint négy gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55

Elképesztő összeget kereshet Raphinha, ha rábólint a szaúdi ajánlatra − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 18:16

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42
Ezek is érdekelhetik