Anzsi: beindult az üzlet, hárman Dzsudzsákékhoz igazolnak

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 17:12
Beindult a beharangozott nagy játékosmozgás az orosz élvonalbeli Anzsi Mahacskalánál: Alekszandr Kokorin, Jurij Zsirkov és Igor Gyenyiszov is a bajnoki rivális Dinamo Moszkvához igazol. A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató együttes a hírek szerint pénteken mutatja be új szerzeményeit.

Kokorin, Zsirkov és Gyenyiszov mellett Oleg Satov sem marad a dagesztáni klubnál, a középpályás szerződtetését megerősítette a szentpétervári Zenit.

Samuel Eto'o is biztosan távozik a csapattól, ám azt még nem tudni, hol folytatja pályafutását, folynak a találgatások. A hírek szerint Lassana Diarra és Mbark Buszufa iránt a Lokomotiv Moszkva érdeklődik, Williant pedig a Liverpool szeretné soraiban tudni.

Mint ismert, az Anzsi tulajdonosa, Szulejman Kerimov rengeteg pénzt bukott (többek között a tőzsdén), ami miatt kénytelen csökkenteni a klub kiadásait, ezt pedig azzal szeretné elérni, hogy a legjobban fizetett játékosoktól megválik. A mahacskalai egylet azt is jelezte, hogy szeretne nagyobb figyelmet fordítani az utánpótlásképzésre, így a jövőben több fiatal tehetség kap szerepet a csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik