PSG: lemondott az eltiltott Leonardo - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 12:34
null
Leonardo távozik a PSG-től (Fotó: Reuters, archív)
A PSG labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy lemondott a klub sportigazgatója, Leonardo, akit a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) fellebbviteli bizottsága 2014. június 30-ig felfüggesztett az állásából.

 

A klub hivatalos közleménye szerint szerdán benyújtotta a lemondását Leonardo, a francia bajnok Paris Saint-Germain sportigazgatója. A szakvezető azonban csak a nyári átigazolási időszak után hagyja el a fővárosi egyletet.

Mint ismert, a Valenciennes elleni találkozó 43. percében Thiago Silvát kiállította a játékvezető, mert a brazil meglökte – vagy inkább megfogta – a bírót. Leonardo az összecsapást követően az öltözőfolyosóhoz érve „törlesztett", de ő maga másképp emlékezett az esetre:

„Igazság szerint én voltam az, akit inzultáltak, kérni is fogom a delegált eltiltását" – idézte a Le Parisien a brazil szakembert. Ez az érvelés már a fegyelmi bizottságot sem hatotta meg, ugyanis első fokon kilenc hónapos büntetést szabtak ki rá, miközben jelezték, ezért a tettért egy évet is kaphatott volna. A PSG sem úszta meg, a klubot hárompontos levonással sújtották, de ezt az ítéletet a következő szezonra felfüggesztették.

Leonardo végül fellebbezéssel élt, azonban nem jelent meg a bizottság meghallgatásán – ez is közrejátszhatott benne, hogy az eredetileg február 8-ig szóló eltiltást június 30-ig meghosszabbították.

Franciaországi sajtóhírek szerint Leonardo a távozása előtt még pontot tenne Edinson Cavani átigazolási ügyének végére, a Napoli ászát meggyőzné arról, hogy szerződjön Párizsba. A 43 éves brazil szakember Daniele De Rossi megszerzését is forszírozza. Erre lesz is ideje, hiszen csak az átigazolási időszak végén távozik a PSG-től.

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
18 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Nehéz anyagi helyzetbe került az előző idényben BL-induló elit ligás csapat

Francia labdarúgás
2025.08.26. 12:42

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

De Zerbi is kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta a véleményét Rabiot balhéjáról

Francia labdarúgás
2025.08.22. 16:03
Ezek is érdekelhetik