PSG: Mancini sem jön, Blanc a legújabb jelölt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 07:08
A francia L’Équipe legfrissebb információi szerint a Manchester Citytől menesztett Roberto Mancini is nemet mondott a Paris SG-nek, de a francia bajnok nem adja fel a keresgélést: a legújabb kiszemeltje Laurent Blanc, aki a 2012-es Európa-bajnokságig a francia válogatott szövetségi kapitánya volt, ám azóta nincs állása.

A játékos-pályafutását 2003-ban befejező Blanc a Bordeaux-nál kezdte edzői pályafutását, s miután 2009-ben bajnok lett a Girondins-nel, 2010 júniusában szövetségi kapitány lett, s két évig dolgozott a szövetségnek. 25 mérkőzésen át maradt veretlen a csapat élén, de a kontinensviadal negyeddöntőjében alulmaradt a spanyolokkal szemben.

A 47 éves szakember közel járt ahhoz, hogy a Roma vezetőedzője legyen, de az olaszok a szintén francia Rudi Garciát választották. A PSG már korábban is megkereste Blanc-t, de ő akkor az olasz fővárosban folyó tárgyalásai miatt nem ment bele a részletes beszélgetésbe.

A PSG Carlo Ancelotti Real Madridhoz igazolása miatt megüresedő vezetőedzői posztját eddig Arsene Wenger, Fabio Capello, Michael Laudrup, André Villas-Boas, Guus Hiddink, Rafael Benitez, Frank Rijkaard és Roberto Mancini utasította vissza – utóbbi kettő úgy, hogy nincs munkája.

 

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10
Ezek is érdekelhetik