PSG: Capello nemet mondott a párizsiaknak - sajtóhír

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 18:32
null
Fabio Capello (Fotó: Reuters)
Fabio Capello nem lesz a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője – adta hírül a patinás olasz La Gazzetta dello Sport internetes kiadása szerda kora este.

Az olasz sportnapilap Capello fiának és ügyvédjének, Pierfilippo Capellónak, illetve a PSG vezetőinek szerdai párizsi egyeztetését követően adta ki a hírt, hozzátéve, hogy az orosz szövetségi kapitányként dolgozó Fabio Capello hétfőn el is utazik a Konföderációs Kupára feltérképezni a potenciális vb-ellenfeleket.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Carlo Ancelotti vezetőedző várható távozása miatt lépéskényszerbe kerülő francia bajnokcsapat állítólag egy évre szóló szerződést kínált Capellónak.

Eközben Oroszországból az a hír érkezett, hogy Vitalij Mutko sportminiszter a 2018-as oroszországi világbajnokságig meghosszabbítaná Capello szövetségi kapitányi szerződését.

„Azt szeretném, ha Capello 2018-ig maradna. Beszélni fogok erről a sportági szövetség elnökével, hogy kidolgozzuk a részleteket" – jelentette be a politikus szerdán.

Az orosz szövetséget korábban négy éven át vezető Mutko hozzátette: kedden felhívta 67. születésnapja alkalmából az olasz szakembert, s ő nem zárkózott el a hosszú távú együttműködéstől. Capello jelenleg pihen, nem tartózkodik Moszkvában, így a szerződéshosszabbításra júliusban térnek vissza a felek.

Capello irányításával az orosz válogatott csoportja második helyén áll a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőjében, hátránya két pont Portugáliával szemben, de kettővel kevesebb meccset játszott, mint riválisa.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19
Ezek is érdekelhetik