Történelmi triplázás kapujában a Bayern

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 10:40
null
Bruno Labbadia és Jupp Heynckes csapata, a Stuttgart és a Bayern München csap össze a Német Kupáért (Fotó: Reuters)
Szombat este a berlini Olimpiai Stadionban rendezik a labdarúgó Német Kupa 2012–2013-as szezonjának döntőjét. A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is megnyerő Bayern München a Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgarttal mérkőzik. Ha a bajorok sikerével végződik a sorozat 70. kiírása, akkor Jupp Heynckes együttese első német csapatként triplázna a történelemben. Eközben a spanyol élvonalbeli bajnokságban is lejátsszák a 38. (utolsó) fordulót, amelynek során eldől, melyik három csapat búcsúzik az első osztálytól.

 

BAYERN MÜNCHEN–STUTTGART

„A játékosok tudják, hogy halhatatlanná válhatnak” – motiválta a Bayern München játékosait Karl-Heinz Rummenigge, a bajorokat működtető gazdasági társaság vezetője a meccs felvezetéseként, és szavaival nehéz lenne vitatkozni.

Jupp Heynckes legénysége ugyanis a történelem hetedik, míg a német labdarúgás első csapatává válhatna, amelynek egy szezonon belül összejön a triplázás (bajnoki cím, kupagyőzelem, Bajnokok Ligája-elsőség). Ez a bravúr korábban csak a Celticnek (1967), az Ajaxnak (1972), a PSV-nek (1988), a Manchester Unitednek (1999), a Barcelonának (2009) és az Internazionalénak (2010) sikerült.

A brazil válogatottal a Konföderációs Kupára készülő Dantét és Luiz Gustavót biztosan nélkülöző Bayern München vezetőedzője, Jupp Heynckes a negyedik személy lehet, aki játékosként és edzőként is elhódítja a Német Kupát.

„Még mindig éhezünk a sikerre, és nagyon motiváltak vagyunk. Szeretnénk megszerezni a harmadik trófeánkat a szezonban – kezdte a 68 esztendős szakember, aki a kupadöntőben ül utoljára a „bőrnadrágosok" kispadján, ám jövőjéről egyelőre nem nyilatkozott. – Most nem foglalkoztat a sorsom. A jelenlegi csapatomra koncentrálok, és arra, hogy tisztességesen felkészüljünk a meccsre.”

A bajorok horvát csatára, Mario Mandzukic szerint a Borussia Dortmund elleni BL-döntőben nyújtott játékukat kell reprodukálniuk a kupagyőzelemhez.

„Tudjuk, hogy történelmet írhatunk. Ezt szeretném én is, és a csapattársaim is, de egy meccsen bármi megtörténhet. Ugyanazt a teljesítményt kell nyújtanunk, mint a Dortmund elleni mérkőzés második félidejében. Ha ez sikerül, akkor vasárnap hatalmas ünneplést csapunk a szurkolóinkkal Münchenben” – nyilatkozta a támadó.

A Hajnal Tamást sérülése miatt nélkülöző Stuttgart védője, Serdar Tasci is bízik a sikerben. Mi mást is tehetne...

„Európa bajnoka ellen játszunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne nyerhetnénk. A legjobbunkat kell nyújtanunk” – mondta.

A Bayernben – Dante és Luiz Gustavo mellett – biztosan nem léphet pályára a hosszabb ideje sérüléssel küszködő Holger Badstuber és Toni Kroos, míg a sváboknál Daniel Didavid nem állhat edzője, Bruno Labbadia rendelkezésére, aki játékosként három évet töltött a Bayernben.

Ami a két csapat eredményességét illeti: a müncheniek eddig 15 alkalommal hódították el a serleget, legutóbb 2010-ben, míg a Stuttgart (amely a döntő eredményétől függetlenül már biztos Európa-liga-résztvevő) negyedszer, 1997 óta először lehet kupagyőztes. Jó ómen lehet a VfB számára, hogy a jelzett évben egy magyarral, Lisztes Krisztiánnal ünnepelhetett.

PRIMERA DIVISIÓN

A spanyol bajnokság utolsó fordulója még javában tartogathat izgalmakat. A bajnoki cím sorsa ugyan már hetekkel ezelőtt eldőlt, ám a kiesés elkerülésért folyó harc, valamint a negyedik, még BL-selejtezőt érő helyért zajló küzdelem garancia az izgalmas véghajrára.

Az Eric Abidalt búcsúztató Barcelona, valamint a José Mourinho által – Iker Casillas legnagyobb szerencséjére – utoljára irányított Real Madrid bajnokija ellenére a legfontosabb találkozónak a Deportivo–Real Sociedad összecsapás ígérkezik.

A Depor a 17., még bennmaradást érő helyen áll, míg a baszkok az ötödikek, és mindenképpen nyerniük kell, ha meg szeretnék előzni a negyedik helyezett Valenciát, amely a Sevilla otthonába látogat.

A sereghajtó – de a La Coruna-i csapattal szemben csak kétpontos hátrányban lévő – Mallorca a Valladolidot fogadja, a bizakodó Pintér Attilát is soraiban tudó Zaragoza az Atlético Madriddal meccsel, míg a Celta Vigo az Espanyol ellen mérkőzik.

A magyar középpályást foglalkoztató aragóniai együttes megőrzi élvonalbeli tagságát:
– ha legyőzi a fővárosiakat, míg a Celta és a Deportivo legfeljebb egy pontot szerez;
– ha döntetlent játszik, míg a Depor és a Celta vereséget szenved, és a Mallorca sem nyer.

Pintéréknek tehát mindenképpen „kell a pont”, de alighanem a vetélytársak sem gondolkodnak másképp.

NÉMET KUPA, DÖNTŐ
Bayern München–Stuttgart 20.00 (Tv: Sport1)

PRIMERA DIVISIÓN, 38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Real Madrid–Osasuna 17.00 (Tv: Sport2)
Barcelona–Málaga 19.00 (Tv: Sport2)
Sevilla–Valencia 21.00 (Tv: Sport2)
Granada–Getafe 21.00
Deportivo–Real Sociedad 21.00
Celta Vigo–Espanyol 21.00
Mallorca–Valladolid 21.00
Zaragoza–Atlético Madrid 21.00
Levante–Betis 21.00
Rayo Vallecano–Bilbao 21.00

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 37 31 4 2 111–39 +72 97
2. Real Madrid 37 25 7 5 99–40 +59 82
3. Atlético Madrid 37 22 7 8 62–30 +32 73
4. Valencia 37 19 8 10 64–50 +14 65
5. Real Sociedad 37 17 12 8 69–49 +20 63
6. Málaga 37 16 9 12 52–46 +6 57
7. Betis 37 16 7 14 56–55 +1 55
8. Rayo Vallecano 37 16 4 17 48–64 –16 52
9. Sevilla 37 13 8 16 54–51 +3 47
10. Getafe 37 13 8 16 43–55 –12 47
11. Levante 37 12 9 16 39–56 –17 45
12. Espanyol 37 11 11 15 43–51 –8 44
13. Athletic Bilbao 37 12 8 17 42–63 –21 44
14. Valladolid 37 11 10 16 47–54 –7 43
15. Granada 37 10 9 18 35–54 –19 39
16. Osasuna 37 10 9 18 31–46 –15 39
17. Deportivo La Coruna 37 8 11 18 47–69 –22 35
18. Celta Vigo 37 9 7 21 36–52 –16 34
19. Zaragoza 37 9 7 21 36–59 –23 34
20. Mallorca 37 8 9 20 39–70 –31 33

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik