Ajax: Cuenca maradna, a Barca változtatna a feltételeken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 11:16
A holland bajnokcsapatban, az Ajaxban szeretné folytatni pályafutását a nyártól a télen fél évre Amszterdamba kölcsönbe adott 22 éves barcelonai labdarúgó, Isaac Cuenca.

A szélső a Barcelonában egyre kevesebb lehetőséget kapott, majd fél évig sérüléssel bajlódott, így a több játék, még inkább a formába lendülés reményében váltott a télen. Számítása újabb sérülése miatt nem válhatott be: mindössze két-két bajnokin és El-meccsen lépett pályára, majd ismét megsérült, és két hónapot várt a visszatérésre.

A katalán klub egyelőre nem nyilatkozott, mik a konkrét tervei a jövőre vonatkozóan Cuencával, egy dolog azonban biztosnak látszik: a mostani kölcsönadási feltételeken jelentősen módosítanának. Eddig ugyanis a játékos fizetésének 70 százalékát továbbra is anyaklubja, a Barcelona állta, a jövőben viszont ezzel kapcsolatban mások az elképzeléseik.

Az Ajax sem zárkózik el a megbeszélések előtt: Marc Overmars sportigazgató már fel is vette a kapcsolat ez ügyben barcelonai kollégáival.

Cuenca barcelonai szerződése 2015 nyaráig érvényes, értékét 4 millió euróra teszi a transfermarkt.de.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18
Ezek is érdekelhetik