Megvan a tizedik 1-0-s Marseille-siker - most a Bordeaux bánta

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 22:36
null
André-Pierre Gignac (balra) döntötte el a három pont sorsát (Fotó: Action Images)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 31. fordulójának nyitó mérkőzésén az Olympique Marseille hazai pályán André-Pierre Gignac góljával 1–0-ra legyőzte a Bordeaux-t.

 

Nem várta jó formában a mérkőzést a vendégcsapat, legutóbbi hét bajnokijából csak egyet, a Bastia elleni hazai összecsapást tudta megnyerni, így a 9. helyre csúszott a tabellán, míg a Marseille a PSG mögött a második helyen állt.

Ennek megfelelően már a kezdéstől fogva a házigazda lépett fel kezdeményezőbben, Fued Kadir fordult kapura a védők gyűrűjében, és lőtt centikkel a jobb felső mellé.

Ezután sem állt vissza a Marseille, Gignac kígyózott át a védelmen, majd Andre Ayew elé került a labda, a jobb alsóra tartó lövését azonban védte a Cédric Carasso.

A hajrában aztán megszerezte a vezetést a második helyen álló együttes: Benoit Cheyrou nagyszerű indításával lépett ki a leshatárról Gignac, betört a 16-oson belülre, majd 11 méterről az elvetődő kapus mozgásával ellentétes irányban a hálóba lőtt (1–0).

A második félidő elején is a hazaiak kezdeményeztek, Ayew cselezgetése után Gignac elé pattant a labda, utóbbi 11 méteres lapos, középre tartó lövését könnyedén védte Carasso

A csereként beálló Nicolas Maurice-Belay megiramodása után a Bordeaux is életjelet adott magáról, a középpályás a 16-os vonaláról, jobbról a jobb alsó irányába lőtt, Steve Mandandáról pedig pont Cheick Diabaté elé pattant a labda, ő azonban közelről csak az üresen maradt kapu fölé tudott már fejelni.

A hajrában még Gignac próbálkozott 18 méterről fejjel, nagy erejű bólintása azonban elkerülte a jobb alsó sarkot, majd Diabate távoli ágyúzása sem ért célt, így a Marseille végül 1–0-ra nyert – a szezonban már 10. alkalommal! – és így továbbra is üldözi a listavezető PSG-t.

LIGUE 1
31. FORDULÓ
Olympique Marseille–Bordeaux 1–0
(Gignac 41.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 30 18 7 5 54–20 +34 61
2. Marseille 31 17 6 8 36–32 +4 57
3. Lyon 30 15 8 7 49–32 +17 53
4. Saint-Étienne 30 13 11 6 50–25 +25 50
5. Lille 30 13 10 7 43–31 +12 49
6. Nice 30 13 9 8 41–34 +7 48
7. Montpellier 30 13 6 11 44–36 +8 45
8. Lorient 30 11 11 8 48–45 +3 44
9. Bordeaux 31 10 13 8 29–26 +3 43
10. Rennes 30 12 6 12 41–41 0 42
11. Toulouse 30 10 11 9 36–34 +2 41
12. Valenciennes 30 9 9 12 40–45 –5 36
13. Bastia 30 10 6 14 38–56 –18 36
14. Ajaccio 30 8 11 11 32–40 –8 33
15. Evian 30 7 10 13 34–43 –9 31
16. Reims 30 7 10 13 28–37 –9 31
17. Sochaux 30 8 7 15 32–47 –15 31
18. Brest 30 8 5 17 29–44 –15 29
19. Nancy 30 6 9 15 28–47 –19 27
20. Troyes 30 4 13 13 36–53 –17 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik