Görögország: még ötmeccses eltiltás a náci karlendítésért

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 16:35
A görög szövetség ötmeccses eltiltást szabott ki Jorgosz Katidiszre, az AEK Athén labdarúgójára, aki óriási vihart kavart azzal, hogy március 16-án náci karlendítéssel ünnepelte a Veria ellen született győztes gólját.

Az ország tengelyhatalmak általi megszállása 1941 és 1945 között tartott, így nem meglepő, hogy Katidisz tettét óriási felháborodás fogadta. A görög szövetség örökre eltiltotta a játékost a válogatott szerepléstől, klubja pedig a szezon végéig nem engedi pályára és rekordösszegre büntette, jelezve: Katidisz jövője komoly veszélybe került, szerződésbontás is elképzelhető. A szövetség mai döntése alapján Katidisznek ötmeccses bajnoki eltiltást is le kell töltenie, ezalatt a sportlétesítmények területére sem mehet be a mérkőzések alatt. Katidisz – akinek bevallása szerint fogalma sem volt arról, hogy épp náci karlendítést mutat be – nyilvánosan kért bocsánatot a tettéért.

A fiatal középpályás közvetlenül a történtek után úgy magyarázkodott, csapattársára, az egészségi problémákkal küzdő és a lelátón helyet foglaló Mihalisz Pavliszra mutatott, neki ajánlotta a gólját. Későbbi nyilatkozatában így fogalmazott: „szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista”.

Legfrissebb hírek

Megvan a Manchester United távozó csatárának új csapata

Angol labdarúgás
2024.09.18. 14:43

Görögországban köthet ki az MU-tól távozó francia támadó

Angol labdarúgás
2024.09.17. 08:09

El- és Kl-selejtező: kapusgól is kellett az AEK örményországi zakójához, Litvániában nyert a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.08.06. 20:34

Kl-selejtező: az AEK Athénnak négygólos vezetés után izgulnia kellett

Európa-konferencialiga
2024.07.24. 22:38

El-győztes támadóval erősített az AEK Athén

Minden más foci
2024.07.21. 14:50

Az UEFA vállalja a kockázatot, Athénban lesz az Ekl-döntő

Európa-konferencialiga
2024.05.15. 18:48

El: csaknem 150 szurkolót vettek őrizetbe Amszterdamban

Európa-liga
2023.12.15. 11:52

El: az Olympiakosz legyőzte a West Hamet; ikszelt az Atalanta Grazban

Európa-liga
2023.10.26. 20:47
Ezek is érdekelhetik