UEFA: fellépés a bunda és a rasszizmus ellen; kész az Eb-ütemterv

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 15:55
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szófiai ülésén elfogadta a 2020-as – már nem ország, hanem városok rendezte – Európa-bajnokság pályázati ütemtervét, valamint iránymutatásokat bocsátott ki a fogadási csalás, bunda és rasszizmus elleni fellépésre.
A 2020-as Európa-bajnokság pályázati szabályait 2013. április 26-án teszik közzé. A pályázó városoknak 2013. szeptember 11-ig hivatalosan meg kell erősíteni szándékukat az UEFA felé. A pályázatok benyújtásának határideje 2014. április 25., majd ezt követően az európai szövetség szemlebizottsága 2014 májusa és augusztusa között meglátogatja a pályázókat. A végleges döntést a 2020-as Eb helyszíneiről 2014 szeptemberében hozza meg az UEFA végrehajtó bizottsága.

Az UEFA végrehajtó bizottsága elfogadta a 2013–14-es Bajnokok Ligája, Európa-liga, Szuperkupa, női Bajnokok Ligája, ifjúsági UEFA-liga és futsal UEFA-kupa versenykiírását is.

Az UEFA akciótervet bocsátott ki a fogadási csalás és bunda elleni küzdelem keretében. Ennek első ajánlásában szerepel a játékosok, edzők, játékvezetők és asszisztensek számára a meccseiket érintő fogadások betiltása, fogadási csalás elleni kitételek bevezetése a szerződések megkötésénél. Az UEFA, illetve a FIFPro az EU-val közös felvilágosító-programot és megelőző-programot indít. Minden UEFA-tagállam felső két osztályát figyelik monitoring-rendszerekkel, a többi nemzeti küzdelemsorozat figyelése a nemzeti szövetségek hatáskörébe tartozik. Az európai szövetség zéró toleranciát hirdetett a fogadási csalással kapcsolatban.

Szintén ajánlás készült a rasszizmusellenes harc jegyében, ennek legérdekesebb pontja, hogy ismételten felszólítják a játékvezetőket: rasszista megnyilvánulások esetén állítsák meg a játékot.

Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Öt évre eltiltották a bundázó bolgár teniszezőt

Tenisz
2025.08.30. 13:15

Négy pályázat a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére

Minden más foci
2025.08.29. 12:49

Az UEFA-elnök ellenzi a tengerentúli olasz és spanyol bajnoki meccseket

Spanyol labdarúgás
2025.08.28. 13:50

Olvasóink Lamine Yamalnak adnák az Aranylabdát

Minden más foci
2025.08.25. 14:16
Ezek is érdekelhetik