PSG: Nem úgy futok, mint tíz éve, de próbálkozom - Beckham

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 15:39
David Beckham, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain 37 éves angol középpályása a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta: lehet, hogy a fizikai erőnléte nem tükrözi tíz évvel ezelőtti önmagát, azonban a lelkesedése nem csökkent az évek alatt.

„Lehet, hogy nem tudok annyit futni, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, de próbálkozom” – mondta Beckham a Valencia elleni Bajnokok Ligája-visszavágó előtt.Beckham a Valencia elleni Bajnokok Ligája-visszavágó előtt.

Az angol középpályást a kispadra nevezte Carlo Ancelotti, a PSG vezetőedzője a spanyolok elleni találkozóra, az első mérkőzést – Beckham nélkül – 2–1-re megnyerte idegenben a párizsi együttes.

„Ugyanúgy képes vagyok jó passzokat adni, és helyzetbe hozni a csapattársaimat, mint régen. A hozzáállásom és a szenvedélyem változatlan, továbbra is meg akarok nyerni minden mérkőzést.”

Az angol játékos beszélt Zlatan Ibrahimovic hiányzásáról is, akit a párharc első mérkőzésének 91. percében állított ki a játékvezető durvaság miatt, majd az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kétmeccses eltiltásra ítélte.

„Még nehezebb lesz így a mérkőzés, de ez a csapat képes a jó játékra és a fejlődésre akármi is történjen” – zárta nyilatkozatát Beckham.

A PSG ma 20.45-kor lép pályára a Valencia elleni visszavágón a Parc des Princes-ben.

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
17 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30
Ezek is érdekelhetik