Brazília: Seedorfot akár 12 meccsre is eltilthatják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 22:01
Akár 12 mérkőzésre is eltilthatják Clarence Seedorfot, a brazil Botafogo holland sztárjátékosát, akit a múlt hétvégén állítottak ki egy bajnoki találkozón.

A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályás a bíróval szembeni etikátlan, tiszteletlen megnyilvánulásáért bűnhődhet súlyosan.

Andre Luiz Valentim brazil ügyész szerint ugyanakkor a korábbi holland válogatott középpályás megússza két-három meccses eltiltással, valamint hozzávetőlegesen 30 ezer fontos pénzbüntetéssel az incidenst.

Seedorfot csapata Madureira elleni meccsén azért büntette piros lappal a játékvezető, mert lecserélésekor nem a bíró által mutatott legrövidebb úton igyekezett az oldalvonal felé. A holland középpályásnak előbb a sárga kártyát mutatta fel Philip Georg Bennet, majd miután Seedorf futva elindult a mutatottal ellenkező irányba, a második sárgával kiállította.

A játékvezető jelentésében azt írta, hogy Seedorf viccnek nevezte a döntését, s azt mondta neki, hogy azon az útvonalon megy le a pályáról, amelyen akar.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik