Portugália: lemondott a Sporting teljes elnöksége

Vágólapra másolva!
2013.02.05. 17:14
Lemondott tisztjéről a portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting elnöke, Godinho Lopes és a klub teljes elnöksége. A döntést a rossz eredményekkel és a klubon belüli széthúzással magyarázták.

A Sporting elnöksége sajtótájékoztató keretében hétfő este jelentette be lemondását.

„A Sporting elnöksége úgy döntött, lemond mandátumáról – nyilatkozott Eduardo Barroso, a Sporting elnökségi tagja, majd így folytatta – Ez a vezetőség marad irányításban egészen az új megválasztásáig.”

A Godinho Lopes által 2011 márciusa óta átvett csapatnak öt különböző vezetőedzője volt ezen idő alatt. Az új vezetőséget március 23-án választják meg.

A portugál bajnokságban a 9. helyen áll a Sporting, 26 ponttal lemaradva a Portótól és a Benficától. A 18-szoros portugál bajnokcsapat legutóbb 2002-ben nyerte meg bajnokságát.

A Sporting az Európa-ligában is leszerepelt. A csoportban a Videoton ellen Lisszabonban sikerült győznie, de előtte a magyar csapat otthonában vereséget szenvedett. A Sporting a csoport utolsó helyén végzett öt ponttal.

Legfrissebb hírek

Nemes gesztus: a magára maradt játékvezetőnek adta a meccs emberének járó díjat a Veszprém klasszisa

Kézilabda
2025.02.21. 17:52

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12

Csoda lenne a Brest fordítása Párizsban; nem kényelmesedhet el a jó helyzetben lévő Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 10:41

Lisszabonban verte meg a Sportingot, a Dortmund nagyot lépett a továbbjutás felé a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 22:52

Máris menesztik Rúben Amorim utódját Lisszabonban – sajtóhír

Minden más foci
2024.12.25. 13:34

Papírforma: Viktor Gyökeres lett az év legjobb svéd labdarúgója

Minden más foci
2024.12.17. 09:16

Feltette a százmillió eurós maszkot – portré a szárnyaló Gyökeres Viktorról

Képes Sport
2024.12.01. 14:41
Ezek is érdekelhetik