Galatasaray: „Szabályos minden, Drogba igenis a miénk"

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 16:45
A török élvonalbeli Galatasaraynál biztosak benne, hogy a Sanghaj Senhua állításai nem helytállóak, és Didier Drogba szerződésével minden rendben van, azaz az elefántcsontparti labdarúgó a napokban szabályos körülmények között le az isztambuli klub játékosa.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Drogbát tavaly nyár óta foglalkoztató sanghaji egylet vezetői jelezték: értelmezésük szerint minden fizetési kötelezettségüknek eleget tettek, Drogba továbbra is az ő játékosuk, és kezdeményezni fogják a kínai szövetségnél, hogy ne adja ki a futballista nemzetközi játékengedélyét.

„Drogba nagyszerű labdarúgó, óriási sztár, és az égvilágon semmi gond sincs a szerződésével – reagált erre Ünal Aysal, a Galatasaray elnöke. – Korábbi klubja tartozott neki a fizetésével, ami súlyos szerződésszegésnek minősül, szóval nincs miért aggódnunk, mi szabad játékosként állapodtunk meg vele. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy pályára lépjen a Galatasarayban!"

A jelenleg az Afrikai Nemzetek Kupáján szereplő Drogba a napokban másfél esztendőre szóló szerződést írt alá a patinás isztambuli csapatnál.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik