Felkészülés: Piturca az 1-4 ellenére elégedett néhány játékosával

Vágólapra másolva!
2013.02.03. 12:20
null
Piturca azért megérti a szurkolók csalódottságát (Fotó: Action Images)
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Victor Piturca még néhány játékosával elégedett is volt a lengyelektől elszenvedett 4–1-es vereséget követően.

„Nem tudom hibáztatni a srácokat. Teljesen új csapattal játszottunk, míg az ellenfél játékosai jól ismerték egymást. Volt olyan futballistám, akivel elégedett vagyok, de nem szeretnék neveket mondani. Az eredmény egyáltalán nem érdekel, csak a játékosok, akik közül néhányan most nagyon csalódottak lehetnek. Kiszolgáltatottak voltunk több gólnál, elöl pedig elpuskáztuk a helyzeteinket a második félidőben. Az mindenesetre biztos, hogy a szünet után már nem volt nagy különbség a két csapat között. Megértem, hogy a szurkolóink csalódottak" – mondta Piturca.

Mint ismert, a román válogatott március 22-én Magyarországon játszik vb-selejtezőt – zárt kapuk mögött.

EMLÉKEZTETŐ – LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ROMÁNIA–LENGYELORSZÁG 1–4 (1–4)

Málaga.
ROMÁNIA: Lung Jr. (Balgradean, a szünetben) – Matel (Mateiu, a szünetben), D. Grigore, Gaman (Luchin, a szünetben), Al. Vlad – Nistor, Neagu (Budescu, a szünetben) – Chitu, N. Stanciu (Radut, a szünetben), Alexe (Alibec, 65.) – Grozav (Maxim, a szünetben). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
LENGYELORSZÁG: Slowik – Broz, Jedrzejczyk (Jodlowiec, a szünetben), Celeban, Wawrzyniak – Wszolek (Kucharzyk, a szünetben), Lukasik (Furman, 67.), Kazmierczak, Pawlowski (Kupisz, 54.), Sobota (Stepinski, 84.) – Teodorczyk. Szövetségi kapitány: Waldemar Fornalik
Gólszerző: Grozav (41.), ill. Pawlowski (15.), Teodorczyk (24., 27.), Lukasik (33.)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
10 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
11 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik