Felkészülés: a románok simán kikaptak a lengyelektől

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 22:35
null
Grozav gólján kívül nem sok mindennek örülhetett... (Fotó: Action Images, archív)
A magyar labdarúgó-válogatottal azonos vb-selejtezőcsoportban szereplő Románia felkészülési mérkőzésen 4–1-re kikapott Lengyelországtól.

A málagai mérkőzésen a hazai bajnokságokban szereplő játékosok kaptak lehetőséget, a szövetségi kapitányok így okosabbá válhattak azzal kapcsolatban, hogy kikre számíthatnak majd a fontosabb találkozókon. Nos, a most nyújtott teljesítményük alapján a románoknál vélhetően nem sokan játszották be magukat a csapatba – amely március 22-én Magyarországon játszik vb-selejtezőt –, a 33. percben ugyanis már 4–0-ra vezettek a lengyelek. A negyedik lengyel találat már-már megalázó volt, a Legia Warszawa középpályása, Daniel Lukasik félig háttal a kapunak, sarokkal gurított a jobb alsó sarokba.

A románok még az első félidő végén szépítettek a törökök elleni vb-selejtezőn győztes gólt szerző Gheorghe Grozav révén, ám ennél többre nem telt az erejükből, hiába cserélt hatot a szünetben Piturca. A lengyelek sem erőltették már meg magukat a második félidőben, így maradt a 4–1.

LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ROMÁNIA–LENGYELORSZÁG 1–4 (1–4)

Málaga.
ROMÁNIA: Lung Jr. (Balgradean, a szünetben) – Matel (Mateiu, a szünetben), D. Grigore, Gaman (Luchin, a szünetben), Al. Vlad – Nistor, Neagu (Budescu, a szünetben) – Chitu, N. Stanciu (Radut, a szünetben), Alexe (Alibec, 65.) – Grozav (Maxim, a szünetben). Szövetségi kapitány: Victor Piturca
LENGYELORSZÁG: Slowik – Broz, Jedrzejczyk (Jodlowiec, a szünetben), Celeban, Wawrzyniak – Wszolek (Kucharzyk, a szünetben), Lukasik (Furman, 67.), Kazmierczak, Pawlowski (Kupisz, 54.), Sobota (Stepinski, 84.) – Teodorczyk. Szövetségi kapitány: Waldemar Fornalik
Gólszerző: Grozav (41.), ill. Pawlowski (15.), Teodorczyk (24., 27.), Lukasik (33.)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
10 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
11 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30
Ezek is érdekelhetik