Egyiptom: két labdarúgó is elhunyt az összecsapásokban

Vágólapra másolva!
2013.01.27. 13:20
Már több mint 32 áldozata van azoknak a zavargásoknak, amelyek Egyiptomban törtek ki, miután halálra ítélték a tavalyi, 74 halálos áldozatot követelő Port Szaíd-i stadionkatasztrófa kirobbantásával megvádolt 21 gyanúsítottat.

Port Szaídban valóságos lázadás tört ki az ítélet hallatán, a rendőrség és a városba kirendelt katonai erők, illetve a tömeg összecsapásai során több mint 300-an meg is sérültek. A jelentések szerint a halálos áldozatok között van két labdarúgó is.

A tömegverekedés a kairói al-Ahli és a Port Szaíd-i al-Maszri 2012 februári mérkőzése után tört ki szurkolók, játékosok és biztonsági őrök között. Sokakat agyontapostak, vagy leestek valamilyen magaslatról. Csaknem ezer ember megsebesült. Hetvenhárom ember ellen emeltek vádat garázdaságban való részvételért. A halálra ítélteken túl a többi vádlottal szemben március 9-én hoznak ítéletet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik