Ibrahimovic horror taposása óriási balhét kavart

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 14:31
null
Zlatan Ibrahimovic belépője hatalmas lármát vert (Fotó: Action Images)
Óriási szópárbaj bontakozott ki Zlatan Ibrahimovic – ellenfelet kímélőnek semmiképpen sem nevezhető – mozdulata körül, amely a francia labdarúgó-bajnokság hét végi Paris Saint-Germain–Lyon rangadóját (1–0) csúfította, és csak a szerencsén múlt, hogy nem eredményezett súlyos sérülést.

Zlatan Ibrahimovic és Dejan Lovren a labdáért viaskodott, a Lyon horvát védője elcsúszott, Ibra pedig kis híján a fejére lépett – hogy szándékosan terrorizálta-e ellenfelét vagy véletlenről volt szó, ítélje meg mindenki maga, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy a PSG szupersztárja nem különösebben ügyelt ellenfele testi épségére.

Lovren szerencsére nem sérült meg az első félidő hajrájában történt, sárga lapra sem érdemesített összecsapásnál, végigjátszotta a mérkőzést, azonban Jean-Michel Aulas, a lyoniak elnöke nem hagyta szó nélkül az esetet, és vizsgálatot kért a ligától (LFP). Leonardo, a PSG sportigazgatója meglehetősen feldúltan vette ezt tudomásul.

„De mégis ki ő?! – háborgott a párizsiak brazilja a L'Équipe hasábjain. – A szabálykönyv alapján kétségbe vonni egy-egy konkrét bírói döntést, az rendben van, de kétséget kizáróan kijelenteni egy ilyen szituációban, hogy a játékos szándékosan cselekedett, az már lehetetlen! Nem is egészen értem, mit akar Aulas, netán a liga fegyelmi bizottságában is van pozíciója? Szerintem csupán magyarázni próbálja a vereséget, és tudják, mire gondolok? Hogy a kisebbségi komplexus mondatja ezt vele..."

Nem késett sokáig a Lyon hivatalos válasza sem: a klub honlapján megjelent közlemény emlékeztet arra, hogy a fegyelmi bizottság a játékvezető jelentése vagy videofelvételek alapján is kezdeményezhet eljárást, Aulas erre kívánta felhívni a figyelmet – továbbá, hogy a felvételek szerint Lovren számára akár drámai következményei is lehettek volna Ibra (bal)lépésének.

„Leonardo figyelmét talán elkerülte, de Ibrahimovic a kezdeti passzivitása után bocsánatot kért Dejan Lovrentől, aki ezzel együtt azt mondta, szerinte Zlatan Ibrahimovic szándékosan lépett oda, ahova, hiszen jól láthatóan módjában állott volna távolabb a talajra tenni a lábát" – olvasható a közleményben, amely arra is hivatkozik, hogy az elmúlt fordulókban több esetben az lehetett a nézők benyomása: Ibra nem minden esetben törődik az ellenfele testi épségével, sőt.

A PSG és a Lyon – akárcsak a Marseille – egyaránt 35 pontot gyűjtött az eddigi 18 forduló során, és a jelek szerint feszültséggel alaposan átitatott csatát vív majd a bajnoki címért.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08
Ezek is érdekelhetik