Galata: Terimnek Ribas és Sneijder sem kell, Kakát akarja

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 12:07
A török Galatasaray labdarúgócsapatának vezetőedzője, Fatih Terim a Sivasspor elleni idegenbeli 3–1-es győzelem után csapata erősítési terveiről is nyilatkozott. A rutinos szakember nem rejtette véka alá, hogy más álláspontot képvisel, mint a bajnokságban listavezető klub elnöke.

„Az kérdezte tőlem az elnökünk, mit szólnék ahhoz, ha szerződtetnénk Diego Ribast vagy Wesley Sneijdert. Azt válaszoltam neki, hogy nem szeretném se az egyiket, se a másikat, akit én akarok, az Kaká."

„A kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy megerősítsük a keretet. Terim azt mondta, hogy szükségünk van egy játékosra. Januárban szeretnénk igazolni, mert az edző és az ő véleménye nagyon fontos a számunkra, azt akarjuk, hogy elégedett legyen nálunk a munkájával. Most igazából arra van szükség, hogy a klub hajlandó legyen eladni a játékost" – utalt a Real Madridra Kakával kapcsolatosan Ünal Aysal klubelnök.

Kaká szerződtetése legutóbb a Los Angeles Galaxynál került előtérbe, a brazil középpályás azonban egy hónappal ezelőtt úgy fogalmazott, hogy szeretné kitölteni a 2015-ig érvényes szerződését a Real Madridban, ahol több játéklehetőséghez is jutna.

Az viszont hónapok óta nem teljesen világos, hogy a Real Madridnál mennyire számítanak még rá. A játszott perceket tekintve csupán kiegészítőember, de már jó ideje, ám valahogy mégsem hajlandóak lemondani róla. Vagy csak fillérekért elkótyavetyélni.

A transfermarkt.de szerint a brazil aranylabdás értéke jelenleg 18 millió euró. Három éve még 65 millió eurót fizetett ki érte a Real a Milannak.

Legfrissebb hírek

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
13 órája

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Sallai Roland csapattársa lett Leroy Sané – hivatalos

Minden más foci
2025.06.12. 19:32

Az MU is versenybe száll a Liverpool kiszemeltjéért, Sané Sallai csapattársa lett – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.12. 08:30

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik