Kung-fu Cantona, terrortámadás, tragédia a pályán - megdöbbentő esetek

2005 – BL-DÖNTŐ

Volt, aki hitetlenkedve nézte a Nemzeti Sport címlapját a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő másnapján. Egy jó barátom telefonon hívott, hogy tényleg a Liverpool nyerte meg a döntőt. Történt ugyanis, hogy a cimbi a Liverpool–Milan mérkőzés első félidejében életében először megkóstolta az abszint nevű „gyógyitalt”, s bár a társai elmondása szerint is végignézte a mérkőzést, majd haza is talált, utólag kiderült: az egész második félidő (és persze a hosszabbítás meg a tizenegyespárbaj…) mind kiesett neki.

Sokkoló élmény lehetett másnap szembesülni azzal, hogy az olasz sztárcsapat a gyakorlatilag egy félidő alatt rommá nyert BL-döntőt elveszíti. A világ szájtátva bámulta, ahogy a Paolo Maldini és Hernán Crespo két gólja utáni 3–0-s Milan-előny a második félidő 15. percére elolvad. Pedig Steven Gerrard, Vladimír Smicer és Xabi Alonso találatának köszönhetően ez történt.

Végül a 11-es rúgásoknál a Milan háromszor hibázott, így a Liverpool nyerte meg minden idők egyik legmegdöbbentőbb BL-döntőjét.

1999 – BL-DÖNTŐ

Hat évvel korábban a Camp Nou közönsége és természetesen a tv-nézők láthattak csodát. A Bajnokok Ligája döntőjében a Bayern München jobban játszott, mint a Manchester United, és megérdemelten vezetett már a 6. perctől 1–0-ra Mario Basler találatával. Emlékszem, a mérkőzést közvetítő id. Knézy Jenő többször is egy mondatban emlegette Sir Alex Ferguson nevét és a „futballvakság” szót. Nem drukkolok a „vörös ördögöknek", ám mégis túlzónak éreztem a kritikát minden idők egyik legjobb menedzserének címezve.

Az égiek pedig megszánták a skót stratégát, mert abban azért biztosak lehetünk, hogy az már nem a szakmáról szólt, hogy az MU a 91. és a 93. percben szerzett góllal a maga javára fordította a mérkőzést. Szegény Samuel Kuffour síró ábrázata örökre belevésődött sok ember emlékezetébe.

2002 – SZENEGÁL–FRANCIAORSZÁG

A 2002-es világbajnokság előtt nem sokkal terjedt el széles körben a Tippmix az ismerőseim között. Természetesen korábban is lehetett fogadni a sporteseményekre, és persze sokan fogadtak is. A vb előtt a rutinos és a nem annyira rutinos szerencsejátékos is nagyon okos volt, s egyvalamit szinte mindenki biztosra vett: a világ és Európa-bajnok Franciaország legyőzi az újonc Szenegált.

Thierry Henryék nemhogy nem győzték le, hanem Papa Bouba Diop góljával 1–0-ra ki is kaptak az afrikai csapattól. Túl azon, hogy egy fiatalember, El Hadji Diouf játékát szájtátva bámultuk, a mérkőzés után gyakorlatilag mindenki a kukába dobhatta fogadószelvényét, amin ráadásul sokan hendikeppel vették a franciák győzelmét. Köztük én is… A franciák ráadásul végül dicstelenül, rúgott gól nélkül búcsúztak a tornától a csoportmérkőzések után.

Szenegál pedig a negyeddöntőig menetelt, és csak a hosszabbításban kapott ki a törököktől.

2004 – GÖRÖGORSZÁG MEGNYERI AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGOT

A francia–szenegáli meccshez hasonló meglepetéssel indult a portugáliai Európa-bajnokság is. Az előzetesen a torna egyik esélyesének tartott házigazda a görögöket „fogadta” az első találkozón. Teodorosz Zagorakiszéknak a közvélemény előzetesen kiosztotta az A-csoport negyedik helyét a portugál, spanyol, orosz hármas mögött, de a hellének másképp gondolták.

Az állakat bizony mindenki szedhette föl a földről, amikor a nyitányon a görögök 2–1-re nyertek, majd a spanyolok elleni döntetlennel és az oroszoktól elszenvedett vereséggel a második helyen továbbjutottak a csoportból.

Ez azonban még nem volt elég Otto Rehhagel együttesének, amely ezután három 1–0-s győzelemmel felülhetett az Európa-bajnoki trónra.

Sokan az antifutball diadalát emlegették, de a szimpatikus görögöktől senki sem sajnálta ezt a trófeát. Ráadásul a döntőben szintén a házigazda nem tudott mit kezdeni ellenfele játékával – keretbe foglalva ezzel a görög szereplést.

1950 – BRAZÍLIA „HELYETT” URUGUAY A VILÁGBAJNOK

Természetesen az 1950-es világbajnokságról nem lehetnek emlékeim, de az annalesekben kutakodva kiderül, hogy ez a vb gyakorlatilag a brazilok végső győzelmére volt kitalálva. A második világháború miatt két világbajnokság kimaradt, így hatalmas érdeklődés övezte a tornát, s különösen a legnagyobb esélyes Brazília szereplését. A selecao a csoportból továbbjutott, s a torna lebonyolítási rendszere alapján egy újabb körmérkőzéses négyes csoport döntött a végső győztes kilétéről.

Mondhatni, tökéletes volt ez a rendszer a brazilok számára, a körmérkőzések alapján ugyanis (elméletileg) biztosan kijöhetett volna a tudáskülönbség. Brazília ennek megfelelően könnyed játékkal előbb 7–1-re Svédországot, később 6–1-re Spanyolországot győzte le, míg Uruguay egy döntetlennel és egy egygólos győzelemmel zárta első két meccsét.

A braziloknak tehát egy döntetlen is elég lett volna a kvázi döntőben Uruguay ellen Rio de Janeiróban – 200 ezer néző előtt. Friaca góljával vezettek is a brazilok, de Uruguay a második félidőben fordított, és 2–1-es győzelmének köszönhetően világbajnok lett.

(Az 1950-es világbajnokság csoportkörében történt még egy világraszóló szenzáció: a korszak egyik legjobb csapata, a Sir Alf Ramseyvel és Stanley Mortensennel felálló Anglia 1–0-ra kikapott az amatőrökből álló Egyesült Államoktól.)

Sajnos azonban nem mindig a pályán látható cselek, gólok, eredmények sokkolták a futballvilágot…

2011 – GARY SPEED HALÁLA

Elsőre többen is visszakérdeztek a szerkesztőségben a hír hallatán, hogy „Az a Gary Speed?”. „Igen, az” – hangzott a szomorú válasz. Az a Gary Speed halt meg tavaly novemberben, akit nem is olyan rég még a pályán láthattunk. Talán sokan nem is tudták ekkor, hogy 2010-ben visszavonult az aktív játéktól. A korábbi futballista ebben az évben a Brit Birodalmi Rend tagja és a walesi válogatott szövetségi kapitánya lett. Hogy aztán 2011-ben úgy döntsön, hogy nem ezen a világon akar tevékenykedni…

Egy világ döbbent meg a fiatal, s kívülről rendkívül sikeresnek tetsző ember halálán. Bár a vizsgálat alapján kiderült, hogy fatális véletlen (elcsúszott a lépcsőn, a televíziós kábel pedig a nyakára tekeredett, és megfojtotta) is okozhatta Speed halálát, ám ebben a verzióban nem sokan hisznek.

2010 AFK – A TOGO ELLENI TERRORTÁMADÁS

Amikor egy válogatott nagy nemzetközi viadalra készül, az ellenfelek játékát elemzi, a sajátját pedig megpróbálja tökélyre fejleszteni. Nincs sportember, akinek az jár a fejében, hogy meghalok, mielőtt pályára lépek.

Pedig a togói játékosokkal ez is megtörténhetett volna. Tavalyelőtt január 8-án egy szeparatista csoport gépfegyverrel támadta meg az angolai Afrika Nemzetek Kupára tartó együttest szállító autóbuszt, az attakban pedig hárman életüket vesztették. A sofőr, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő elvesztése borzalmas fájdalmat jelentett a játékosoknak, s talán a világon mindenkinek. Hihetetlen tragédia volt, ami után Togo visszalépett a viadaltól.

2003 – MARC-VIVIEN FOÉ HALÁLA

Marc-Vivien Foé remek futballista, világszinten is elismert játékos volt. A kameruni középpályás ugyan nem tartozott a legnagyobb sztárok közé, de az, hogy 64-szer szerepelt a válogatottban, mindent elárul képességeiről. A 64. szereplés azonban végzetesnek bizonyult a számára.

A 2003-as Konföderációs Kupa Kamerun–Kolumbia elődöntőjének 73. percében Foé összeesett a pályán, s többé nem tért magához. Pedig gyorsan érkezett az orvosi segítség – hiába.

„Miután Foé összeesett a pályán, azonnal elsősegélyben részesítettük. A játékos még élt, amikor a lyoni Gerland-stadion orvosi központjába került, ahol végül meghalt. Negyvenöt percen keresztül próbálkoztunk, de nem reagált semmire” – mondta Alfred Müller, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség orvosi ellenőre nem sokkal a tragédia után.

Később a boncolásnál kiderült, hogy olyan szívrendellenesség okozta Foé halálát, amiről a játékos maga sem tudott.

(A magyar szurkolók számára még megrázóbb eset történt a következő évben. 2004 januárjában a Benfica Guimaraes elleni mérkőzésének 60. percében beállt Fehér Miklós, de a találkozót már nem játszotta végig. Miki a hajrában gólpasszt adott, nem sokkal később pedig időhúzásért sárga lapot kapott, amit ő mosolyogva vett tudomásul, és megigazította a haját. Néhány másodperc múlva pedig eszméletlenül összeesett a pályán. A segítség itt is gyorsan érkezett, a kórházban még küzdöttek az életéért – sikertelenül. Fehér Miklós 24 évet élt. Aki látta az esetet, sohasem felejti.)

1990 – ANDRÉS ESCOBAR MEGGYILKOLÁSA

Bár az előbb említett esetek is tulajdonképpen a játékosok önhibáján kívül történtek, a következő sajnálatos halálra még csak orvosi magyarázatunk sem lehet.

Az 1994-es világbajnokságra Kolumbia titkos (?) favoritként érkezett, de legalábbis azt mindenki elvárta a válogatottól, hogy továbbjusson csoportjából. Már a románoktól elszenvedett vereség is csalódás volt, pláne, ami utána történt: Kolumbia kikapott az Egyesült Államoktól is, így hiába nyert az utolsó fordulóban Svájc ellen, utolsóként kiesett. Pedig ez még olyan torna volt, amelyen a hat csoportharmadikból a legjobb négy is továbbjutott.

Az amerikaiaktól elszenvedett vereség tehát végzetes volt a csapat, de leginkább Andrés Escobar számára. A kolumbiai védő az USA elleni mérkőzés 34. percében öngólt szerzett, amiért három héttel később súlyos árat fizetett. 1994. július 2-án Escobart Medellínben az El Indio bár melletti parkolóban lelőtték. A gyilkos a „gooooooooooool” szót üvöltötte, amikor 12-szer elsütötte fegyverét. Az elkövető Humberto Castro volt, aki 2005-ben, tizenegy évi börtön után jó magaviselet miatt szabadult. A gyilkos egy kolumbiai kartell testőre volt, hivatalosan azonban nem sikerült izonyítani, hogy a Kolumbia kiesésén esetleg nagyot bukó bűnszervezet bérelte volna föl Munozt.

2006 – ZIDANE LEFEJELI MATERAZZIT

Mindent elért, amit labdarúgó elérhet, minden idők egyik legjobb játékosaként tartják számon. Ő Zinadine Zidane, aki a 2006-os világbajnokság döntőjében igyekezett megfejelni addigi eredményeit. Ez sikerült, de nem teljesen úgy, ahogy azt előzetesen a játékos akarta…

Az olaszok védője, Marco Materazzi annyira felpiszkálta Zidane-t (azért a franciának ehhez nem kell túl sok), hogy ő elégtételt véve lefejelte az olasz védőt. Sokkoló jelenet volt egy világklasszistól, a bajt pedig csak tetézte, hogy ezután Zidane visszavonult, tehát ez volt az utolsó megmozdulása pályafutása során a pályán. Ráadásul Franciaország elbukta a döntőt, Olaszország lett a világbajnok.

1995 – CANTONA, MINT KUNG-FU PANDA

Következő passzusunk is egy kiváló képességű, ám nyak fölött néha igen gyenge franciáról szól. Arra, amit Eric Cantona tett, nincs mentség. A Manchester United emblematikus figurája sikeresen kiállíttatta magát a Crystal Palace elleni mérkőzésen még 1995-ben, majd a pályáról lefelé menet sem tudott megnyugodni. Ezzel még nem is lenne baj, csakhogy az őt szapuló szurkolóba beleszállt egy azóta legendássá vált kungfurúgással.

Zidane-hoz hasonlóan Cantona sem bánta meg cselekedetét, és itt később a (francia forrófejűségén kívüli) kiváltó okot is megtudtuk. Matthew Simmons néző a „B…szódj vissza Franciaországba, b…d meg a francia k…a anyád!” mondattal kedveskedett Cantonának. A csatárnak az eset után két hetet börtönben kellett töltenie, az FA pedig eltiltotta a szezon hátralévő mérkőzéseiről.

2009 – HENRY KEZEZÉSE AZ ÍREK ELLEN

Már előre elnézést kell kérnem Franciaország magyarországi nagykövetétől, de következő alanyunk is bizony az ő szeretett országából érkezik a listánkra. Thierry Henry kapcsán nem beszélhetünk forrófejűségről, ő az, akit még talán a mindenkori ellenfél szurkolói is tisztelnek/tiszteltek. Írországban azonban már biztosan nem.

A francia válogatott az írekkel játszott pótselejtezőt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságért. Az első meccsen idegenben nyertek 1–0-ra a franciák, de a visszavágón a rendes játékidőben csak Robbie Keane talált be, így jöhetett a hosszabbítás. A 103. percben meg az elhíresült jelenet: Henry kézzel tette maga elé a labdát, majd néhány pillanattal később William Gallas gólt szerzett. Az írek nem jutottak ki a vb-re.

Forrongtak az indulattok, az írek újrajátszást követeltek, s közellenségnek kiáltották ki a francia támadót. A világ nagy része is a „kicsik” mellé állt, persze a lényeg nem változott: Franciaország lehetett ott Dél-Afrikában.

1986 – AZ ÉVSZÁZAD GÓLJA ÉS ISTEN KEZE

Persze még Henrynál is létezett nagyobb játékos, aki csalt. Aki még nem élt 1986-ban, az is tökéletesen tisztában van azzal, hogy az argentinok hogyan ütötték ki Angliát az 1986-os világbajnokság negyeddöntőjében. Minden idők leghíresebb góljai közül kettő ezen a találkozón született, s mindkettőt Diego Maradona szerezte.

Az egyik zseniális szólót követő találat volt, amit az évszázad góljának neveztek, a másik pedig… A másik pedig Isten keze volt. Mindenki látta, hogy az argentin zseni kézzel üti a labdát Peter Shiltont megelőzve a kapuba – csak a játékvezető nem.

2006 – CALCIOPOLI

2006-ban mindenki nagy megdöbbenéssel fogadta (jó, jó, ez nem teljesen igaz…), hogy Olaszországban több mérkőzés is csak látszólag a pályán dőlt el. A calciopolinak nevezett ügyben érintett volt Milan, a Lazio és a Fiorentina is, de a legrosszabbul a másodosztályba száműzött Juventus járt. A 2005-ös és 2006-os bajnoki címét ráadásul elvették a Juvétól; előbbit végül nem osztották ki, míg utóbbit az Internazionale kapta meg (amely később szintén belekeveredett az ügybe).

A Juve akkori főigazgatójáról, Luciano Moggiról (akit első fokon öt év négy hónap börtönre ítélt a nápolyi bíróság) kiderült, hogy több játékvezetőt is befolyásolt annak érdekében, hogy a csapat számára kedvezően fújja a sípot.

A precedens értékű ítéletnek az egész világ örült, bizonyossá vált, hogy mindent azért nem lehet megtenni, még az olasz futballban sem. Bár az is igaz, hogy sokan úgy vélik, hogy csak a jéghegy csúcsát sikerült megkapargatni…

1993 – OLYMPIQUE MARSEILLE

1986-ban Bernard Tapie lett az Olympique Marseille elnöke. A sportvezető pedig 1993-ra a csúcsra juttatta a csapatot, amely a Milan elleni döntőben 1–0-ra nyert, s ezzel megnyerte az első alkalommal Bajnokok Ligájának nevezett sorozatot (ki ne tudná, korábban BEK volt). Aztán azonban jött a feketeleves.

Kiderült, hogy az olaszok elleni finálé előtt a marseille-iek megpróbálták megvenni a bajnoki mérkőzésüket. Jacques Glassmannt, a Valenciennes védőjét keresték meg, aki azonban ezt elárulta edzőjének, Boro Primoracnak. Ezután nyilvánosságra kerültek a tények, és a nyár erről az esetről szólt.

Végül az 1993-as bajnoki címet elvették az OM-től, de ami a legfontosabb, a BL-trófeát megtarthatta a gárda. Egy évvel később a francia szövetség a másodosztályba sorolta a csapatot.