Szuperkupa: nagyon erős ellenfelet vertünk meg - Fabregas

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.08.27. 00:05
Címkék
Cesc Fabregas, az FC Barcelona középpályása szerint megérdemelt győzelmet arattak a Porto ellen az Európai Szuperkupa-mérkőzésen. Xavi pedig büszke arra, hogy megnyert trófeák tekintetében túlszárnyalta a klub korábbi játékosát, Guillermo Amort.

„Remek győzelem volt, nagyon erős ellenfelet vertünk meg. Nagyon boldogok vagyunk, mert megérdemelt sikert arattunk" – mondta a mérkőzés második, egyben mindent eldöntő találatát szerző Cesc Fabregas.

Az Arsenaltól szerződtetett katalán középpályás a Napoli után bevette tehát a Porto kapuját is új csapatában. Bár már a spanyol Szuperkupát is elhódította az együttessel, trófeák számában azért még nem vetekedhet csapattársával, Xavival.

Xavi minden idők legeredményesebb Barcelona-játékosa lett péntek este – a megnyert trófeák tekintetében. A világbajnok középpályás 18. trófeáját ünnepelhette, ezzel megelőzve az eddigi legeredményesebb Guillermo Amort.

„Személy szerint nagyon büszke vagyok, hogy túlszárnyaltam Guillermót, aki annak idején a Barca akadémiájának egyik üstököse volt" – mondta Xavi.

Legfrissebb hírek

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
7 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
14 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
47 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik