Ausztria: Szabics góllal, gólpasszal bizonyított a figyelő Egervárinak

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 17:58
Kiütéses, 5–0-s győzelmet aratott a Sturm Graz az osztrák labdarúgó Bundesliga 30. fordulójában a Kapfenberg otthonában.

Az Egervári Sándor és stábja által már hetek óta figyelemmel kísért Szabics Imte kitűnő játékot nyújtott, benne volt az első gólban (ő indította a Kainz által befejezett akciót), a harmadikban (kihagyhatatlan helyzetbe hozta Andreas Hölzlt) és az ötödikben (ezt ő maga lőtte, 12 méterről) is. A magyar csatárt közvetlenül gólja után lecserélte edzője.

Győzelmével a Sturm megelőzte a Ried ellen pályára lépő, forduló előtt listavezető Austria Wient.

Késő délután a Bodnár Lászlóval felálló Salzburg fordulatos mérkőzésen 3–2-re kikapott az Innsbrucktól hazai pályán. A magyar hátvéd kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a találkozót.

A találkozón az Innsbruck szerzett vezetést a 9. percben, majd 2–1-re fordított a Salzburg még az első félidőben, a fordulás után azonban a vendégek kétszer is a hálóba találtak, így 3–2-re megnyerték az összecsapást.

A Waltner Róbertet foglalkoztató Mattersburg hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a sereghajtó Linz ellen. A magyar támadót nem nevezték a mérkőzésre.

A bajnoki címre hajtó Rapid Wien hazai pályán 4–1-re lemosta a Wiener Neustadtot.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Kapfenberg–Sturm Graz 0–5

Salzburg–Innsbruck 2–3
Mattersburg–LASK Linz 1–1
Rapid Wien–Wiener Neustadt 4–1
AZ ÁLLÁS
1Sturm Graz
30157855-3052
2Austria Wien
29148750-2750
3Rapid Wien
30139847-3348
4Salzburg301211736-2447
5Ried291451042-3247
6Innsbruck30129938-3545
7Wiener Neustadt301261237-4342
8Kapfenberg30891336-5133
9Mattersburg30681625-4726
10LASK Linz30381920-6417

 

Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
36 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik