Vincze Ottó Lipcseiről beszélgetett Mourinhóval

– Még játszhatna, ahelyett, hogy főzős műsorban lecsót keverget.
– Az embernek éreznie kell, mikor jön el a búcsú pillanata – mondta a tizenkétszeres válogatott Vincze Ottó. – Egyébként igaza van, még valóban játszhatnék, erővel talán bírnám, s olykor akadnának szép megmozdulásaim is, de az ember harminchat évesen már ne akarjon profi futballista lenni. Ahhoz kellő motiváció is szükségeltetik. A főzős jelenettel kapcsolatban megjegyezném, szerepelhetek bármilyen show-műsorban, számomra az igazi példaképek és sztárok a futball és a sport világából kerülnek ki.– Még játszhatna, ahelyett, hogy főzős műsorban lecsót keverget.
– Az embernek éreznie kell, mikor jön el a búcsú pillanata – mondta a tizenkétszeres válogatott Vincze Ottó. – Egyébként igaza van, még valóban játszhatnék, erővel talán bírnám, s olykor akadnának szép megmozdulásaim is, de az ember harminchat évesen már ne akarjon profi futballista lenni. Ahhoz kellő motiváció is szükségeltetik. A főzős jelenettel kapcsolatban megjegyezném, szerepelhetek bármilyen show-műsorban, számomra az igazi példaképek és sztárok a futball és a sport világából kerülnek ki.

– Ebben volt része az ősszel. A Tv2 szakkommentátoraként szinte végigjárta Európa összes stadionját. A Bajnokok Ligája-közvetítések során milyen élményeket gyűjtött?
– Amikor a Real Madrid–Milan találkozó után a Bernabéu Stadion sajtószobájában odamentem José Mourinhóhoz, a madridiak edzőjéhez, magam is kíváncsian vártam, hogyan reagál az üzenetemre. Tudniillik Lipcsei Peti barátom, aki annak idején még a Porto játékosaként együtt dolgozott a trénerrel, névjegykártyát küldött a portugál mesternek újbóli kapcsolatfelvétel gyanánt. S amikor meglátta ezt a bizonyos névjegykártyát, felkiáltott: „Oh, Péter!" S ezt követően több percig beszélgetett velem, kérdezte, mi van Péterrel, egykori játékosával. Rendkívül szimpatikus és közvetlen volt, s azt már Lipcsei Petitől tudom, hogy három nap múlva e-mailt írt neki, sőt karácsonykor is külön üdvözölte.

– Sokan nem is gondolnák, hogy José Mourinho ennyire mentes a sztárallűröktől.
– Pedig az csupán színjáték vagy szerep, amit olykor a pálya szélén és a kispadon játszik. És ugyanezt elmondhatom Cristiano Ronaldóról, akit rengetegen tartanak nagyképűnek, önimádónak, öncélúnak. Erre én azt mondom, a világ egyik legjobb futballistája, ráadásul teljesen normális srác, az Ajax–Real meccs után volt szerencsém beszélgetni vele, és egy jótékony célra felajánlott mez dedikálására kértem. Olyan természetesnek vette ezt és az azt követő fotózást, mintha gyerekkori barátok lennénk. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire szimpatikus számomra, csakúgy, mint honfitársa, Luís Figo, akivel már többször találkozhattam, s a világ legközvetlenebb embere.

– Negatív élményt nem is szerzett?
– Abban is volt részem. Wayne Rooney például hihetetlenül pökhendi figura, még arra sem méltatott engem, sem a rá váró újságírókat, szurkolókat, rajongókat, hogy odaszóljon, odaintsen.

– Nem fáj a szíve, hogy Önből nem lett ekkora sztár?
– Valószínűleg nem voltam annyira tehetséges.

– Szerintem pontosan tisztában volt a saját képességeivel. Láttam sokszor futballozni, a Grasshoppers elleni zürichi két gólja, no meg Knézy Jenő euforikus kiáltása a „Ho-hó, emberek, ho-hó...!" kitörölhetetlen emlék. Mégis azt mondom, élete legjobb játékát Amszterdamban, az Ajax ellen négy nullára elveszített BL-csoportmeccsen nyújtotta. Szinte feltartóztathatatlan volt.
– Igen, ott valóban jól ment a játék, Louis van Gaal, az amszterdamiak edzője a találkozó után külön kiemelt. Higgye el, nincs bennem hiányérzet. Tizenkétszer játszottam a válogatottban, Lothar Matthäus kapitánysága alatt négyszer viselhettem a csapatkapitányi karszalagot. Szerepelhettem a világ több országában, játszhattam a Ferencvárosban.

ARRÓL, HOGY VINCZE OTTÓ SZÁMÁRA MIÉRT NEM SIKERÜLT A NAGY ÁTTÖRÉS, VALAMINT A KORÁBBI JÁTÉKOS JÖVŐBELI TERVEIRŐL A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHAT!