U21-es Eb: hatalmas izlandi siker, kijutás kettős győzelemmel

Vágólapra másolva!
2010.10.11. 22:47
Az izlandi labdarúgó-történelem egyik legnagyobb sikerét érte el az U21-es válogatott, mely a hazai 2–1-es siker után idegenben is ugyanilyen különbséggel győzte le Skóciát, ezzel kijutott a 2011-es, dániai tornára.

Izland történelmet írt azzal, hogy legyőzte Skóciát és kijutott a jövő évi U21-es Eb-re. A szigetország válogatottja ugyanis korábban soha semmilyen korosztályban nem tudta kvalifikálni magát kontinenstornára. Izland eddig egyszer, 1997-ben vett részt Európa-bajnokságon, méghozzá az U18-as korosztályban, de akkor házigazdaként nem kellett selejtezőt játszania.

Érdekesség, hogy az izlandi csapatból heten is tagjai a felnőtt válogatottnak. A skótok elleni meccsen két gólt szerző Gylfi Sigurdsson nem mellékesen a német Bundesligában szereplő Hoffenheim játékosa.

A másik hétfői visszavágó tulajdonképpen lefutott volt, hiszen Svájc hazai pályán háromgólos előnyt szerzett Svédország ellen. A svédek ugyan Pierre Bengtsson góljával hamar vezetést szereztek, de Nassim Ben Khalifa a 47. percben bebiztosította a helvét továbbjutást és az Eb-részvételt.

U21-ES EB
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK
Svédország–Svájc 1–1 (P. Bengtsson 15., ill. Ben Khalifa 47.)
Tj: Svájc, 5–2-es összesítéssel
Skócia–Izland 1–2 (Maguire 75., ill. G. Sigurdsson 74., 80.)
Tj: Izland, 4–2-es összesítéssel

A KEDDI PROGRAM
Románia–Anglia (az első mérkőzésen 1–2)
Horvátország–Spanyolország (az első mérkőzésen 1–2)
Fehéroroszország–Olaszország (az első mérkőzésen 0–2)
Görögország–Csehország (az első mérkőzésen 0–3)
Ukrajna–Hollandia (az első mérkőzésen 3–1)
A házigazda Dánia, illetve Izland és Svájc már a nyolcas döntő résztvevője.
Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48
Ezek is érdekelhetik