Neymar és az edző csatáját a játékos nyerte

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 15:06
null
Neymar (balra) már 18 évesen befolyásos ember. Itt éppen a brazil elnökkel, Lulával viccelődik (Fotó: Reuters)
A Santos labdarúgócsapatának vezetősége menesztette az együttes éléről Dorival Juniort, miután a vezetőedző nem járult hozzá a felfüggesztett Neymar újbóli csapatba állításához.

A 18 éves játékost azt követően zárták ki a Santos keretéből – Dorival kérésére –, hogy az Atlético Goianiense ellen 4–2-re megnyert mérkőzésen a szakember nem engedte neki, hogy ő végezzen el egy tizenegyest. A Santos hazai pályán 2–1-es vesztésre állt a 82. percben, amikor büntetőhöz jutott. Miután az edző utasítására Marcel állt a labda mögé, a sértődött és igencsak dühös Neymar hátat fordítva a tizenegyesnek „tüntetett" a döntés ellen. Csapattársa nem hibázott, majd a hajrában lőtt újabb két góllal végül 4–2-re nyert a hazai csapat.

Neymar a meccs lefújása után szóváltásba keveredett edzőjével, a játékvezető-asszisztensnek kellett őt lefognia. Bár az eset után elnézést kért, Dorival így is a megbüntetése mellett döntött. A játékost megbírságolták, de a szakember közölte: lemond, ha nem kap súlyosabb büntetést a fiatal labdarúgó (15 napos felfüggesztést kért a vezetőktől).

A csatár így nem lépett pályára a Guaraní elleni 0–0-s döntetlent hozó mérkőzésen, a vezetőség azonban megoldást szeretett volna találni a problémára, így leültek beszélni a felek. A Santos szerdán Sao Pauló-i derbit vív a Corinthians ellen, és a klub irányítói szerették volna elérni, hogy Neymar játszhasson a rangadón. Dorival azonban hajthatatlannak bizonyul, és ez végül az állásába került.

Neymart az egyik legnagyobb brazil tehetségnek tartják, a Chelsea kétszer is ajánlatot tett érte a nyáron, de a játékos maradt a Santosnál, amellyel meg is hosszabbította szerződését.

Legfrissebb hírek

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17

„Ne hívjanak Messinek!” – a Chelsea tinizsenije szabadulna a rá aggatott becenévtől

Angol labdarúgás
2025.10.07. 18:21

Neymar: Raphinha ötödik helye egy vicc

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 11:42

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Neymar soha nem játszana a Palmeiras stadionjában

Minden más foci
2025.08.05. 13:32

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42
Ezek is érdekelhetik