NB III: Szeged két csapattal is szerepel a harmadosztályban

Vágólapra másolva!
2010.08.04. 13:34
Profi Futball Kft. néven új, a labdarúgó NB III Alföld csoportjában KITE-Szeged néven csapatot is működtető cég alakult Szegeden, amelynek elsődleges célja a város labdarúgásának felvirágoztatása – hangzott el szerdán, a szegedi városháza sajtótermében tartott tájékoztatón.

A Profi Futball Kft.-t július 20-án jegyezték be a cégbíróságon, többségi – 51 százalékos – tulajdonosa Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád megye püspöke, a kisebbségi kört pedig Magyar Anna, Molnár Róbert vállalkozó és Bakai Csaba, a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, az új klub ügyvezetője alkotja.

A zöld-kék-fekete színekben szereplő KITE-Szeged indulása az NB III-ban a megyei bajnokság győztese, a Csongrád visszalépése után a második Kistelek révén adódott – innen a KITE név is –, amelyet felkértek a harmadik vonalban való indulásra. A csapatot a korábbi NB I-es labdarúgó, Major László, illetve novemberi eltiltásáig segítője, Brinszki Adrián irányítja. Az együttesben a 29-szeres válogatott, 44 éves Keller József és a futsalos Kovacsics Károly mellett játszik az FTC volt csatára, Horváth Péter is. Szegednek már van egy NB III-as együttese, a Tisza Volán SC.

„Bízom benne, hogy a két klub nem ellenségként, hanem mint legyőzendő ellenfél tekint egymásra. A város szeretné motiválni mindkét felet, hogy együttműködve haladjon az NB II felé – mondta Botka László, Szeged polgármestere. – Ezért a Tisza Volán városi támogatását 10-ről 15 millióra emelte, éppen annyira, amennyit az új klub is kap. Az egy plusz egyéves szerződés elsődleges célja, hogy a 2012–2013-as szezonban már legyen NB II-es csapata a városnak."

Az NB III csoportbeosztását itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
19 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
23 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19
Ezek is érdekelhetik