Törökország: tíz évet is kaphatnak a meccsmanipuláló játékosok

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 12:01
Akár tíz esztendőre is börtönbe kerülhet kilenc futballista és egy edző, akik ellen másokkal egyetemben vádat emeltek Törökországban labdarúgó-mérkőzések manipulálásának vádjával.

Az Anatolia hírügynökség beszámolója szerint összesen 87 személy, köztük kilenc futballista és egy edző ellen emeltek vádat bűnszervezetben elkövetett fogadási csalás, illetve zsarolás miatt. A vádlottakat egyelőre nem nevezték meg.

Az ügyészség feltételezése szerint a bűnszervezet évente harmincmillió dolláros haszonra tett szert főképp másod- és harmadosztályú mérkőzések eredményének külső befolyásolásával, illegális fogadásokkal.

A benyújtott bizonyítékok között szerepel egy telefonbeszélgetés hangfelvétele, amelyen a Gaziantepspor kapusa beleegyezik abba, hogy két gólt kap a Kayserispor elleni találkozón.

A tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.

Legfrissebb hírek

Ki hitte volna? – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.05.16. 08:58

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

Fogadási csalás miatt 11 éves eltiltással sújtották a vb-elődöntős dartsost

Egyéb egyéni
2025.05.01. 11:13

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Folytatódik a cirkusz: Mourinho a török játékvezetőket kritizálta, mire a Galata rasszizmussal vádolta meg a portugál trénert

Minden más foci
2025.02.25. 10:32

Sallaiék csak nehezen tudták felülmúlni Mocsiékat a török bajnokságban

Légiósok
2025.02.17. 20:00

Levonult az ellenfél a pályáról, félbeszakadt a Galatasaray meccse

Minden más foci
2025.02.09. 19:46
Ezek is érdekelhetik