Minden idők legbizarrabb öngólja - videó

Vágólapra másolva!
2010.03.03. 10:34
Borzalmasan kezdődött a tavaszi szezon a német körzeti ligás TSV Grunbach csapata számára. A ligáját vezető együttes a tavaszi első fordulóban legnagyobb riválisa, a hét ponttal mögötte álló TSV Wimsheim otthonába látogatott, és megkapta alighanem minden idők legbizarrabb öngólját.

 

A viharos szélben lejátszott mérkőzésen a Wimsheim az 57. percben szerzett vezetést, amikor a széllel szemben játszó vendégek kapusa hagyta a kirúgást egyik védőjének – a labda pedig elképesztő ívet leírva visszahullott a kapuba.

A Grunbach egyenlíteni tudott, de a hazaiak középpályásának, Thomas Bommelnek is segítségére jött a szél, 25 méterről védhetetlen gólt zúdított a hálóba – nyert a Wimsheim. De a meccs az első gólról marad felejthetetlen...

Hartmann Lajos, korábbi FIFA-játékvezető a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, szabálytalan volt a találat. 

„A szabály szerint a kirúgást követően akkor kerül játékba a labda, ha elhagyja a tizenhatost. Ez ebben az esetben megtörtént, viszont a labda anélkül hullott vissza a kapuba, hogy akár egy játékos is beleért volna, így szabálytalan volt a gól, szögletet kellett volna ítélni" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hartmann Lajos.  

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
8 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
9 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02
Ezek is érdekelhetik