Franciaország: elhunyt a huliganizmus újabb áldozata

Vágólapra másolva!
2010.03.18. 09:42
A francia hírügynökségek csütörtök reggel jelentették, hogy elhunyt a Paris Saint-Germain szurkolója, aki a február végi PSG–Marseille francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtti, két rivális párizsi szurkolói csoport közötti verekedésben szenvedett életveszélyes sérüléseket.

Az orvosok már pénteken megállapították az agyhalál beálltát, majd hétfőn lekapcsolták Yann L.-t a lélegeztető gépről. A 37 éves férfi a francia lapok szerint szélsőjobboldali nézeteket valló Casual Firm huligáncsoport tagja volt.

Az említett bajnoki mérkőzés előtt Yann L. mintegy kétszáz társával, ittas állapotban megtámadta az Auteuil tribün egyik rivális szurkolócsoportját, a verekedés közben elesett, és köréje gyűlt ellenfelei agyba-főbe verték. Öt feltételezett elkövetőt már kihallgattak.

A PSG magára vállalta volna a gyászszertartás költségeit, de a család visszautasította a felajánlást.

Emlékezetes, a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedések elleni tiltakozásul a Marseille ultrái nem utaztak el a mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
12 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
15 órája

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Bajnokok Ligája
2025.05.14. 11:53

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
2025.05.10. 23:52

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Nagyon nem megy az Arsenalnak az elődöntőkben – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:59
Ezek is érdekelhetik