Belgium: a volt Loki-csatár lelkesen várja a rájátszást

Vágólapra másolva!
2010.03.25. 12:32
Ibrahima Sidibe, a belga Sint-Truiden labdarúgócsapatának szenegáli támadója nagy lelkesedéssel várja a hétvégén kezdődő felsőházi rájátszást, ahová klubja némi meglepetésre került be.

„Nagyon elégedettek vagyunk az idényünkkel, személy szerint engem a saját statisztikáim is boldoggá tesznek. A hullámvölgyek ellenére büszkék lehetünk arra, amit eddig elértünk" – nyilatkozta a belga footgoal.net munkatársának a Debrecenből 2008-ban a belga élvonalba igazoló, a 2009–2010-es bajnokság alapszakaszában 13 gólt szerző Ibrahima Sidibe.

„Innentől fogva nincs mit veszítenünk, ennek szellemében várjuk a bruges-ieket" – vezette fel a 29 éves játékos a hatcsapatos felsőházi rájátszás szombati nyitányát, az FC Bruges elleni mérkőzést.

A 2011-ig szerződéssel rendelkező szenegáli csatár kérdésre válaszolva hozzátette: még nem tudja, hogy jó idénye hatására nyáron más csapatban folytatja-e a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

A DVSC bejelentette a Real Madridtól érkező támadó szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 18:50

Szűcs Tamás: Ez volt az egyik legjobb meccsem a DVSC-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.26. 10:40

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
2025.08.23. 22:28

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 13:39
Ezek is érdekelhetik