Az öltözői hangulatnak jót tett Bölöni távozása

Vágólapra másolva!
2010.02.15. 13:40
null
Igor De Camargo és Bölöni László: talán a BL jelentette plusz próbatétel is megártott (Fotó: Action Images)
Igor De Camargo szerint az utóbbi hetekben nagyon nehéz volt együtt dolgozni Bölöni Lászlóval, aki a múlt héten távozott a belga labdarúgó-bajnokság legutóbbi aranyérmesének vezetőedzői székéből.

„Nagyon megkönnyebbültem, hogy már nem Bölöni a Standard edzője. Több jó okom is van arra, hogy boldog legyek, de ezeket nem szívesen tárnám a sajtó nyilvánossága elé" – olvasható a brazíliai születésű belga válogatott támadó nyilatkozata több belga lap, például a Het Nieuwsblad hasábjain.

Néhány sorral lejjebb a csatár azért érzékeltette, mire gondol: egyfelől pozitívumnak nevezte, hogy a beugró Dominique D'Onofrio visszahelyezte „igazi posztjára" éknek, másfelől sejteni engedett bizonyos kommunikációs problémákat.

„A szurkolók Bölöni pártján állnak, ám fogalmuk sincs arról, mi ment az öltözőben – folytatta De Camargo. – Az utóbbi néhány hétben nagyon nehéz volt együtt dolgozni vele. Amióta Dominique D'Onofrio átvette az irányítást, máris nagyon sok minden megváltozott. A csapat lelkes, és biztosak vagyunk abban, hogy felszálló ágba kerülünk. De azért nem szabad fejjel rohannunk a falnak."

Mindazonáltal a belga sajtó nincs elájulva a Westerlo elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen látottaktól, a Le Soir például ezt írta a 88. percben szerzett góllal kicsikart győzelemről (1–0): „Három pont, ez minden".

A tavaly a Standarddal bajnokságot nyerő Bölöni László egy héttel ezelőtt mondott le a gyenge idényt futó, jelenleg a 4. helyen álló, ám az éllovas Anderlechttől 16 pontnyi (és két mérkőzésnyi) lemaradásban lévő csapat vezetőedzői posztjáról, majd néhány nappal később részletesebben ki nem fejtett „megoldhatatlan problémákat" is felhozott távozása indokaként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik