Vb 2014: Blatter több afrikai világbajnoki résztvevőt szeretne

Vágólapra másolva!
2009.06.26. 18:48
Joseph Blatter szeretné elérni, hogy a jövőben több afrikai válogatott vehessen részt a világbajnokságokon – a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke már a 2014-es brazíliai tornára is több afrikai indulót helyezett kilátásba.
„Az egész attól függ, hogy milyen eredményt érnek el az afrikai válogatottak a következő, 2010-es világbajnokságon – nyilatkozta Blatter. – Mindent megteszek majd Afrika érdekében, ha csapatai sikeresen szerepelnek a jövő évi tornán.”A „fekete kontinensnek” jelenleg öt kvótája van, és a jövő évi vb lesz az első a futballtörténelemben, amelyen hat afrikai együttes vesz részt, mivel a rendező Dél-Afrika automatikusan tagja a mezőnynek.Csak összehasonlításul: Európát tizenhárom csapat képviseli majd a 2010-es világbajnokságon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik