Az NSO olvasói megosztottak Huszti átigazolásával kapcsolatban

Vágólapra másolva!
2009.02.04. 21:20
A magyar sportrajongók, a Nemzeti Sport Online olvasói egyelőre nem tudják eldönteni, hogy Huszti Szabolcs jó döntést hozott-e azzal, hogy a Zenitbe igazolt, visszautasítva ezzel – többek közt – a HSV ajánlatát is. Honlapunkra majdnem 6800 szavazat érkezett, a véleményformálók azonban teljesen megosztottak.

Huszti már új csapatával tréningezett
Fotó: fc-zenit.ru
Huszti már új csapatával tréningezett
Huszti Szabolcs már meg is érkezett új csapatához, a Zenithez, és ízelítőt kapott az orosz télből. A Hannovertől távozó magyar középpályás német és skót ajánlatok ellenére az UEFA-kupa-címvédőjét választotta. Ő meghozta döntését (igazából neki is kellett meghoznia…), mi azonban kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére is az átigazolással kapcsolatban.

A honlapunkon kiírt szavazásra (amelyben három lehetőséget kínáltunk) egy nap leforgása alatt 6792 voks érkezett, és a különböző válaszok közül hozzávetőlegesen egyenlő arányban választottak olvasóink.

A legtöbben (37 százalék) azért bíznak Huszti elhatározásának helyességében, és az „Igen, jó döntés, hogy az UEFA-kupa címvédőjéhez szerződött” lehetőségre szavaztak. A magyar labdarúgás érdekében reméljük, nekik lesz igazuk.

A megkérdezettek 34 százaléka azonban úgy véli, hogy a HSV vagy Skócia jobb választás lett volna a magyar középpályás számára.

Mindenesetre jó érzés, hogy egy magyar futballista klubváltásával kapcsolatban arról lehet vitatkozni, vagy finomabban megfogalmazva, eszmét cserélni, hogy a nem is oly rég európai Szuperkupát nyerő csapat jó választás volt-e számára.

Persze olvasóink jelentős hányada még nem tudta eldönteni, hogy érdemes volt-e a zord téli időjárást és a Zenitet választania Husztinak a németországi, illetve skóciai „meleg” helyett.

Honlapunk olvasóinak 29 százaléka szerint a kérdésre a helyes választ „csak a jövő dönti el”.

Akárhogy is lesz, a magyar játékos pályafutásának következő szakaszáról is rendszeresen beszámol honlapunk.
Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
11 órája

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 18:06

Ollózós vagy félollózós találat? 45 méteres emelés vagy szabadrúgásgól? Szavazzon az NB II legszebb tavaszi góljára!

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 18:56

Albert, Dzsudzsák, Puskás és Szoboszlai is a csapatban: az M4 Sport követői szerint ez minden idők magyar válogatottja

Magyar válogatott
2025.03.20. 14:52

Szavazás: állítsuk össze minden idők legjobb magyar labdarúgó-válogatottját!

Magyar válogatott
2025.03.11. 16:52

Szavazzon a XXI. század góljára!

Magyar válogatott
2025.03.10. 06:57

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik