Magyar szempontból felpörögtek az események a nemzetközi átigazolási piacon. Rósa Dénes pénteken délelőtt aláírta szerződését a skót élvonalban 6. helyen álló Hibernianhez. Szintén a szigetországban, csak éppen nem Skóciában, hanem Angliában köthet ki a Hoffenheim válogatott védője, Lőw Zsolt, akit a Reading figyel, de a német Mainz is szerződtetné.

Fotó: Czerkl Gábor
Rósa Dénes Skóciában folytatja pályafutását

Fotó: Czerkl Gábor
Rósa Dénes Skóciában folytatja pályafutását
Ahogy arról már beszámoltunk, Rósa Dénes napok óta a skót Hiberniannél edz, de a nyárig szóló szerződését csak ma írta alá a klubhoz, ahol Gróf Dávid személyében magyar csapattársa is lesz.
Rósa az edzéseken annyira meggyőzte Mixu Päätteläinen menedzsert, hogy a hírek szerint a középpályás már pályára is léphet új csapata hétvégi bajnokiján a címvédő Celtic ellen.
„Egyelőre fél évre írok alá, aztán meglátjuk, hogyan tovább” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Rósa.
„Szeretnék felpörögni, és leginkább magamnak megmutatni, hogy többre vagyok képes, mint amennyire Wolverhamptonban tartottak. Egyelőre a családommal együtt nagyon jól érezzük magunkat Edinburghben, tudom, hogy szépek a stadionok, a szurkolók hihetetlenül jó hangulatot teremtenek a nagy meccseken, szóval bizakodó és motivált vagyok” – tette hozzá a futballista.
Rósa mellett egy másik magyar labdarúgó, Lőw Zsolt is a szigetországban köthet ki, iránta az angol élvonaltól tavaly búcsúzó Reading érdeklődik, de a Hoffenheim válogatott védőjének német ajánlata is van.
A játékos menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, Lőw Zsoltnak két és fél éves szerződést ajánlott a Bundesliga II-ben éllovas Mainz, míg a Championshipben 2. helyen álló Reading (a debreceni Máté Péter korábbi csapata) hamarosan megfigyelőket küld Németországba, hogy élőben is láthassák Lőw játékát.
Legfrissebb hírek

Ekl: Watkins-tripla, a Villa máris lerendezte a párharcot
Európa-liga
2023.08.23. 20:54

Ekl: Andorra újra ünnepelhet, skót csapatot kaptak el
Európa-liga
2023.07.27. 20:36

Skócia: decemberben játsszák le a kupa döntőjét
Minden más foci
2020.07.21. 12:56

Légiósok: a Hibernian megerősítette, Bogdán a nyáron távozik
Légiósok
2020.05.26. 16:13
Ezek is érdekelhetik