FIFA: a perui csapatokat kizárták a nemzetközi porondról

Vágólapra másolva!
2008.11.25. 10:38
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) meghatározatlan időre kitiltotta a perui csapatokat a nemzetközi tornákról, sorozatokról.
A döntés hátterében a helyi szövetség és sportkormányzat vitája áll, nevezetesen az, hogy az állami irányítású Sportintézet (IPD) nem ismeri el Manuel Burgát a futballszövetség elnökének, mivel álláspontja szerint megválasztása szabálytalan volt. Joseph Blatter, a FIFA elnöke a múlt héten figyelmeztette a peruiakat, hogy hétfőig rendezhetik a kialakult vitát, ellenkező esetben felfüggesztés vár a helyi szövetségre. Mivel a helyzet időközben nem változott, érvénybe lépett a szankció, melyről Eduardo de Luca, a dél-amerikai kontinentális szövetség főtitkára számolt be. Arturo Woodman, az IPD elnöke szerint Burga nem maradhat a posztján. "Nem arról van szó, hogy a kormány beavatkozik a szövetség belügyeibe, hanem arról, hogy a törvényeket be kell tartani" – jelentette ki. Burga viszont úgy véli, a gond az, hogy a FIFA szabályai nem hozhatók összhangba a perui törvényekkel. A perui válogatott következő fellépése csupán márciusban lesz a világbajnoki selejtezőben, az ország klubcsapataira azonban korábban is várna feladat a kontinentális sorozatokban.
Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46
Ezek is érdekelhetik