Még a legendás Rinat Daszajev is gratulált Rivaldóéknak a duplához

Vágólapra másolva!
2008.11.24. 21:58
Nem mindennapi sikertörténet az üzbég élvonalban szereplő FC Bunjodkor csapatáé: a 2005-ben még PFC Kuruvcsi néven alapított klub három év alatt a csúcsra ért hazájában a bajnokságban és a kupában is, miközben világszerte ismertté vált a gárda neve.
Rivaldónak (kékben) tetszik az üzbég liga, így marad
Fotó: Action Images (archív)
Rivaldónak (kékben) tetszik az üzbég liga, így marad
Rivaldónak (kékben) tetszik az üzbég liga, így marad
Fotó: Action Images (archív)
Rivaldónak (kékben) tetszik az üzbég liga, így marad

Ez utóbbi elsősorban egy meg nem valósult igazolásnak köszönhető, a klub ugyanis még júniusban közölte: leigazolta a Barcelonából Samuel Eto’ót, „potom” 40 millió eurós fizetésért.

Hamar kiderült aztán, hogy a kameruni nem csatlakozik az üzbég csapathoz, a hírverés viszont jól jött a brigádnak, amely augusztus végén újabb szenzációs és immár valós alapokon nyugvó bejelentéssel rukkolt elő: szerződtette az AEK Athén brazil világbajnokát, a világ korábban legjobb labdarúgójának választott Rivaldót.

Három hét múlva másik korszakos zsenit is magához csábított az üzbégül „teremtő” névre keresztelt FC Bunjodkor: a kispadra érkezett Zico vezetőedzőnek. A két brazilt megszerezni nem volt olcsó mulatság, Rivaldo például két éves szerződése időtartamára 10 millió eurót tehet zsebre.

Pénzben persze nincs hiány a Bunjodkornál: miután a csapat az idei szezonban megnyerte a bajnokságot és az üzbég kupát is, a klub vezetősége úgy döntött, felhúz egy új stadiont.

A tervek szerint 150 millió dollárba kerül majd az új létesítmény, amely 30 ezer néző befogadására lesz alkalmas. S, hogy mekkora összeget is jelent Üzbegisztánban a 150 millió dollár? Épp a duplája annak az összegnek, amelyet az üzbég kormány az idei évben fűtéstámogatásra költ.

A taskenti csapat számára hároméves fennállása legnagyobb sikereit hozó évad végeztével pazar gálára került sor, amelyen díjazták a szezon legjobbjait: összesen 17 különböző díjat osztottak ki a klub szurkolói és vezetői.

Íme néhány díj felettébb találó elnevezése: „A levegő ura”, „Bunjodkor reménysége” , „A vasember”, „Mr. Gól”, „Az ellenfelek támadásainak fő rombolója”, vagy éppen „Az év szenzációja”. Utóbbit egyébként – nem meglepő módon – Rivaldo kapta.

A tervek szerint 150 millió dollárba kerül majd az új létesítmény, amely 30 ezer néző befogadására lesz alkalmas. S hogy mekkora összeget is jelent Üzbegisztánban a 150 millió dollár? Épp a duplája annak az összegnek, amelyet az üzbég kormány az idei évben fűtéstámogatásra költ.
A gálán amúgy a roppant hosszas díjátadás után a Rubin Kazany csapatától és a ’80-as évek szovjet válogatottjának legendás kapusától, Rinat Daszajevtől érkezett gratuláló üzenetet olvasták fel a klub vezetői, akik szerint Rivaldónak nagy szerepe volt a duplázásban.

A brazil játékmesternek egyébként remekül sikerült az ősze: 15 bajnokiján 9 gólt lőtt, és mindössze három hónap után úgy döntött, hogy meghosszabbítja eredetileg két évre kötött szerződését, így 2011 decemberéig biztosan a klub játékosa marad.

Noha nem végeztünk minden részletre kiterjedő aprólékos kutatást, mégis szinte biztosan merjük állítani, hogy Rivaldo lett a világ első olyan labdarúgója, aki világbajnoki címe mellé – 2002-ben nyert Brazíliával –, üzbég bajnoki aranyat és kupagyőzelmet is begyűjtött. Nem akármi...
Legfrissebb hírek

Rivaldo fia a kínai másodosztályba igazolt – hivatalos

Minden más foci
2025.02.10. 08:18

A 2002-es vb kapcsán szólt vissza Neymarnak Rivaldo

Minden más foci
2025.01.19. 13:36

Rivaldo: Yamal már most Mbappé és Vinícius szintjén van

Spanyol labdarúgás
2024.10.04. 14:36

22 éve ezen a napon lettek világbajnokok a félelmetes brazilok

Minden más foci
2024.06.30. 10:10

Rivaldo szerint Vinícius nyeri az Aranylabdát, a Dortmund pedig a BL-t

Spanyol labdarúgás
2024.05.11. 18:24

Románia: Hagi klubjában lett részvényes Rivaldo – hivatalos

Minden más foci
2023.09.12. 10:59

Brazília: Sértő lenne külföldi szakvezetőt hozni – Rivaldo

Foci vb 2022
2022.12.15. 09:17

Rossi igen, Ronaldo nem – nyolc tagja van a labdarúgás legszűkebb elitklubjának

Minden más foci
2022.11.28. 15:51
Ezek is érdekelhetik