Az Olympique Lyon összehozza a francia bajnokság álomcsapatát

Vágólapra másolva!
2008.07.17. 15:42
Címkék
Ha a számok nem hazudnak, akkor a rekordbajnok Lyon díszlépésben védi meg sokadik Ligue 1 elsőségét, hiszen eddig 45 millió eurónál is többet költött – majdnem feleannyit, mint az élvonalbeli német gárdák összesen, harmadannyit, mint a franciák. Vetélytársaik sem tétlenkednek, jó néhány középcsapat belehúzott, így talán többen is megszorongatják idén az OL-t. Holnap következik sorozatunk ötödik része, amelyben a Primera División játékosmozgásai kerülnek terítékre.
Hatem Ben Arfa már az Olympique Marseille mezében
Fotó: Imago
Hatem Ben Arfa már az Olympique Marseille mezében
Hatem Ben Arfa már az Olympique Marseille mezében
Fotó: Imago
Hatem Ben Arfa már az Olympique Marseille mezében
Szüksége is volt az új lyoni edzőnek, Claude Puelnek a vérfrissítésre, hiszen távozott Patrick Müller, Hatem Ben Arfa és Grégory Coupet, míg Milan Baros, Sidney Govou, Karim Benzema, Juninho és Fabio Grosso egész nyáron „elvágyódtak”, és ennek rendre hangot is adtak a médiában. Az érkezők közül a fiatal portás, Hugo Lloris 8.5, a tavaly hét gólt szerző támadó, Ederson 15.2, a támadó középpályás Miralem Pjanic 7.5, a szűrő Jean Makoun 14 millió euróba került – nagy kérdés, sikerül-e velük bejutni a legjobb négy közé a BL-ben, ahogyan azt előírta a mindenható elnök, Jean-Michel Aulas.

A távozóktól függően Younes Kaboul, Éric Abidal, John Mensah, Stephan Lichtsteiner és Ludovic Giuly is az OL-hez kerülhet, ám Aulas minden bizonnyal még tartogatja nyári rendes sztárigazolását.

Az ezüstérmes Girondins Bordeaux-t szokás szerint nem veti fel a pénz, de a jobbszélső Yoan Gouffranra csak kiszorítottak hétmillió eurót, ezen kívül kölcsönkapták a Milantól Yoann Gourcufft. A védelmet mindenképpen meg szeretné még erősíteni az edző, Laurent Blanc, akinek legfőbb kiszemeltjei Arthur Boka, Sabri Sarioglu és Gökhan Zan.

Az Olympique Marseille – mint minden nyáron – most is a „Bajnokcsapatot hoz(z)unk össze!” felkiáltással vágott az átigazolási idénynek, majd azzal a lendülettel eladták a gárda motorját, Samir Nasrit az Arsenalnak… Érkezett viszont kárpótlásul a Lyon üstököse, Hatem Ben Arfa, a válogatott portás, Steve Mandanda és a megbízható brazil középhátvéd, Hilton.

Nasrin kívül egyébként tizennégy játékostól szabadultak meg, és ezúttal formabontó módon nem vásároltak a kispadra és a tartalékcsapatba eurómilliókért középszerű futballistákat, hanem több fiatal tehetséggel, a jövő potenciális Nasrijaival kötöttek profikontraktust.

A tavaly óriási meglepetésre a negyedik helyre rakétázó Nancy eladta egyik legjobbját, Kimet, ám okosan erősített az érte befolyó kilencmillió euróból, de a Toulouse, valamint a Saint-Étienne is jól csereberélgette játékosait (annak ellenére, hogy igazán nagy vadat nem ejtettek el).

ÁTIGAZOLÁSI KÖRKÉPEK

Az Auxerre és a Rennes viszont alaposan belehomorított, hiszen saját magukhoz (és korábbi szokásaikhoz) képest jelentős költekezésbe csaptak. Az előbbi az UEFA-kupáért, utóbbi a kiesés elkerüléséért – míg a PSG-nél pedig szokás szerint nem tudni, hogy a kettő közül melyikért fognak harcolni az új idényben.

A párizsiak lecsaptak volna Lilian Thuramra, ám napjaink legrutinosabb bekkje szívproblémái miatt végül nem írt alá, így az eddigi egyetlen erősítés a benini Stéphane Sessegnon, igaz, érte nem kevesebb mint kilencmillió eurót kellett fizetni. Távozott viszont hat alapember is – ezek alapján a fentebb vázolt kérdéskörből alighanem a második lehetőség, a kiesés elleni küzdelem vár a fővárosiakra.

Az átigazolási idényt gazdaságilag a Le Mans és a Nice nyerte, hiszen 15.4 illetve 13.7 millió euró tiszta bevételre tettek szert. A nizzai kiscsapat egyébként 26.7 millió euró értékben adott el három játékost – jóval több mint hatmilliárd forintért, azaz tőlünk még a Ligue 1 is fényévnyi távolságra került…

A Lille és a legjobbak közé visszakerült Nantes ügyesen frissítette keretét, a Sochaux-nál szokás szerint nagy a jövés-menés, a Monaco ismét a fiatalokra épít.

JÖTTEK-MENTEK

Olympique Lyon
Érkezett: Said Mehamha (Olympique Lyon U19), Jean Makoun (Lille, 14 000 000), Pierrick Valdivia (Olympique Lyon B), Miralem Pjanic (Metz, 7 500 000), Yannis Tafer (Olympique Lyon U19), Clement Grenier (Olympique Lyon U19), Sandy Paillot (Grenoble – kölcsönből vissza), Ederson (Nice, 15 200 000), Fábio Santos (Sao Paulo – kölcsönből vissza), Hugo Lloris (Nice, 8 500 000)
Távozott: Marc Crosas (Barcelona – kölcsönből vissza), Patrick Müller (lejárt a szerződése), Loic Rémy (Nice, 8 000 000), Hatem Ben Arfa (Marseille, 12 000 000), Grégory Coupet (Atlético Madrid, 2 000 000), Frédéric Roux (lejárt a szerződése), Cleber Anderson (Sao Paulo – kölcsönbe)
Olympique Marseille
Érkezett: Fabrice Begeorgi (Amiens – kölcsönből vissza), Senah Mango (Marseille U19), Dmitro Nepogodov (Marseille B), Mohamed Amine Dennoun (Libourne – kölcsönből vissza), Hatem Ben Arfa (Olympique Lyon, 12 000 000), Rudy Riou (Toulouse – játékoscsere), Guy Kassa Gnabouyou (Marseille B), Hilton (Lens, 5 000 000), Amin Erbati (Raja Casablanca, 500 000), Salim Arrache (Toulouse – kölcsönből vissza), Steve Mandanda (Le Havre, 2 500 000), Renato Civelli (Gimnasia LP – kölcsönből vissza), Hilaire Munoz (Cassis Carnoux – ingyen)
Távozott: Juan Krupoviesa (Boca Juniors – kölcsönből vissza), Wilson Oruma (lejárt a szerződése), Jacques Faty (Sochaux, 750 000), Mame N'Diaye (Boulogne), Cédric Carrasso (Toulouse, 2 500 000 + Rudy Riou játékjoga), Garry Bocaly (Montpellier – kölcsönbe), Thomas Deruda (Montpellier – kölcsönbe), Mehdi Benatia (Clermont – ingyen), Jean-Philippe Sabo (Montpellier – kölcsönbe), Vincent Gragnic (Reims, 400 000), Sébastien Mate (visszavonult), Sébastien Hamel (Toulouse – ingyen), Habib Bamogo (Nice, 1 500 000), Kanga Gauthier Akalé (Lens – kölcsönből vissza), Samir Nasri (Arsenal, 16 000 000)
Toulouse
Érkezett: Xavier Pentecote (Bastia – kölcsönből vissza), Oumar N'Diaye (Toulouse B), Ahmed Sokouna (Toulouse U19), Alassane Touré (Toulouse B), Jérémy Michel (Toulouse B), Franck Tabanou (Toulouse B), Daniel Braaten (Bolton – játékoscsere), Cédric Carrasso (Marseille, 2 500 000 + Rudy Riou játékjoga), Étienne Didot (Rennes, 3 000 000), Mauro Cetto (Nantes, 1 300 000), Sébastien Hamel (Marseille – ingyen), Alexandre Bonnet (Sedan – kölcsönből vissza), Pavel Fort (FC Bruges – kölcsönből vissza), Olivier Blondel (Le Havre – ingyen), Alseni Camara (Rodez), Walid Cherfa (Tours)
Távozott: Salim Arrache (Marseille – kölcsönből vissza), Laurent Batlles (Grenoble – ingyen), Johan Elmander (Bolton, 12 600 000 + Daniel Braaten játékjoga), Walid Cherfa (Tarragona – ingyen), Jon Jönsson (Bröndby, 500 000), Rudy Riou (Marseille – játékoscsere), Nicolas Douchez (Rennes, 2 000 000), Nicolas Dieuze (Le Havre, 400 000), Alseny Camara (Chateauroux – ingyen), Dominic Arribage (visszavonult), Francileudo Santos (Sochaux – ingyen), Alan Mermillod (Troyes – ingyen)
Stade Rennes
Érkezett: Cheick Tidiane N'Diaye (Créteil – kölcsönből vissza), Damien Le Tallec (Rennes B), Fabrice N'Guessi Ondama (Rennes B), Asamoah Gyan (Udinese, 8 000 000), Jimmy Nirlo (Rennes B), Yacine Brahimi (Rennes B), Nicolas Douchez (Toulouse, 2 000 000), Carlos Bocanegra (Fulham – ingyen), Moussa Sow (Sedan – kölcsönből vissza), Prince Oniangue (Rennes B), Kevin Bru (Chateauroux)
Távozott: Djimi Traoré (Portsmouth – kölcsönből vissza), Fabrice Catherine (Cherbourg – ingyen), Lhadji Badiane (Clermont – kölcsönbe), Kevin Bru (Clermont – kölcsönbe), Étienne Didot (Toulouse, 3 000 000), Fabrice N'Guessi Ondama (Créteil – kölcsönbe)
Girondins Bordeaux
Érkezett: Paul Baysse (Sedan – kölcsönből vissza), Kevin Tunani (Beauvais – kölcsönből vissza), Yoann Gourcuff (Milan – kölcsönbe), Yoan Gouffran (Caen, 7 000 000), Cheick Tidiane Diabaté (Bordeaux B), Bruno Ecuele Manga (Rodez – kölcsönből vissza)
Távozott: Johan Micoud (lejárt a szerződése), David Jemmali (lejárt a szerződése), Wilfried Moimbé (Reims – kölcsönbe), Bruno Ecuele Manga (Angers – ingyen), Youssef Sekour (Sedan – ingyen), Romain Brégerie (Metz – ingyen), Floyd Ayite (Angers – kölcsönbe), Cheick Tidiane Diabaté (Ajaccio – kölcsönbe)
Sochaux-Montbéliard
Érkezett: Edouard Butin (Sochaux B), Marvin Martin (Sochaux B), Geoffrey Tulasne (Sochaux B), Ryad Boudebouz (Sochaux U19), Frédéric Duplus (Sochaux U19), Jacques Faty (Marseille, 750 000), Ivan Perisics (Sochaux B), Francileudo Santos (Toulouse – ingyen), Damien Perquis (St.-Étienne, 1 000 000), Hakim El Bounadi (Clermont – kölcsönből vissza), Robin Previtali (Beauvais – kölcsönből vissza), Alvaro (Strasbourg – kölcsönből vissza), Valéry Mezague (Le Havre – kölcsönből vissza), Carlão (Corinthians, 1 200 000)
Távozott: Fabrice Pancrate (PSG – kölcsönből vissza), Jérémie Brechet (PSV – ingyen), Sébastien Grax (St.-Étienne, 2 000 000), Benjamin Genghini (szerződése lejárt), Moumouni Beli Dagano (Al-Kor – ingyen), Guirane N'Daw (Nantes), Gonzalo Vargas (Monaco)
Auxerre
Érkezett: Dennis Oliech (Nantes, 1 000 000), Marc Fachan (Auxerre), Cédric Hengbart (Caen), Moussa Narry (Étoile du Sahel, 950 000), Jérémy Berthod (Monaco, 1 000 000), Adama Coulibaly (Lens, 2 000 000), Jeremy Huygebaert (Mouscron), Maurice Junior Dalé (Martigues – ingyen), Dariusz Dudka (Wisla Kraków, 2 500 000), Delvin Ndinga (Auxerre B)
Távozott: Sammy Traoré (PSG – kölcsönből vissza), Vlad Munteanu (Wolfsburg – kölcsönből vissza), Jean-Sébastien Jaures (Mönchengladbach – ingyen), Frédéric Thomas (Le Mans), Ludovic Genest (Bastia – kölcsönbe), Baptiste Martin (Clermont – kölcsönbe), Onanga Itoua (lejárt a szerződése), Jérémy Messiba (lejárt a szerződése), Marcos Antonio (PAOK – kölcsönbe, ingyen), Guillaume Lecacheur (Gueugnon)
Monaco
Érkezett: Thomas Mangani (Ajaccio – kölcsönből vissza), Alexandre Licata (Bastia – kölcsönből vissza), Frédéric Nimani (Sedan – kölcsönből vissza), Yoann Thuram–Ulien (Monaco B), Nicolas N'Koulou (Monaco U19), Vincent Ramael (Monaco B), Yannick Sagbo (Monaco B), Torben Joneleit (Monaco B), Elia Legati (Milan – kölcsönbe)
Távozott: Sergio Almirón (Juventus – kölcsönből vissza), Ignacio González (Danubio – kölcsönből vissza), Fábio Santos (Sao Paulo – kölcsönből vissza), Massamba Sambou (Le Havre – kölcsönbe), Jérémy Berthod (Auxerre, 1 000 000), Gonzalo Vargas (Atlas Guadalajara – kölcsönbe), Bolívar (Internacional – kölcsönbe), Manuel Vallaurio (Olympique Croix-de-Savoie – kölcsönbe), Vincent Ramael (Kortrijk – kölcsönbe)
Lille
Érkezett: Emil Lyng (Aarhus, 500 000), Brian Obino (Lille B), Larsen Touré (Grenoble – kölcsönből vissza), Jerry Vandam (Lille B), Florent Balmont (Nice, 3 000 000), Rio Mavuba (Villarreal, 7 000 000), Cedric Baseya (Southampton – ingyen)
Távozott: Yohan Lacroix (lejárt a szerződése), Patrick Kluivert (lejárt a szerződése), Samuel Robail (lejárt a szerződése), Jean Makoun (Olympique Lyon, 14 000 000), Rafael Schmitz (Valenciennes, 1 000 000), Emra Tahirovic (FC Zürich), Tony Sylva (Trabzonspor – ingyen)
Saint-Étienne
Érkezett: Lars Nilsson (Elfsborg – kölcsönből vissza), Samy Houri (Paris FC – kölcsönből vissza), Pape Abdoulaye Coulibaly (Saint-Étienne B), Boubacar Mansaly (Saint-Étienne B), Sébastien Grax (Sochaux, 2 000 000), Daniel Rubén Bilos (San Lorenzo – kölcsönből vissza), Helton Dos Reis (Gueugnon – ingyen), Emmanuel Riviere (Saint-Étienne U19), Macui Daiszuke (Le Mans – ingyen), David Sauget (Nancy – ingyen), Stéphen Vincent (Gueugnon – kölcsönből vissza), Yohan Hautcoeur (Lorient – kölcsönből vissza), Paulo Machado (FC Porto – kölcsönbe)
Távozott: Damien Perquis (Sochaux, 1 000 000), Siaka Chico Tiene (Valenciennes, 1 000 000), Douala (lejárt a szerződése), Lars Nilsson (Elfsborg – kölcsönbe), Fredy Guarín (FC Porto, 1 000 000)
Le Mans
Érkezett: Zito (Laval – kölcsönből vissza), Frédéric Thomas (Auxerre), Fredrik Strömstad (Start Kristiansand, 600 000), Anthony Le Tallec (Liverpool, 1 500 000), Mathieu Dossevi (Le Mans B), Marcos Paulo (Le Mans B), Abdourahmane Dieye (Le Mans B)
Távozott: Túlio de Melo (Palermo – ingyen), Stéphane Sessegnon (PSG, 9 000 000), Koffi Ndiri Romaric (Sevilla, 8 500 000), Clément Pinault (Clermont – ingyen), Guillaume Loriot (Clermont – kölcsönbe), Martin Douillard (Clermont – ingyen), Hassan Yebda (Benfica – ingyen), Jean Calvé (Nancy – ingyen), Macui Daiszuke (St.-Étienne – ingyen), Zito (Laval – kölcsönbe)
Nancy-Lorraine
Érkezett: Joël Sami (Amiens – ingyen), Julien Feret (Reims, 1 600 000), Jean Calvé (Le Mans – ingyen), Abdeslam Ouaddou (Valenciennes, 3 200 000), Thomas Gaudu (L'Entente SSG – kölcsönből vissza), Alfred N'Diaye (Nancy U19), Hélder (Juventude, 1 500 000)
Távozott: Adrián Sarkisian (visszavonult), David Sauget (St.-Étienne – ingyen), Tosin Dosunmu (Germinall Beerschot), Yamoudou Camara (lejárt a szerződése), Ludovic Guerriero (Ajaccio – ingyen), Kim (Al-Arabi, 9 000 000), Rachid Hamdani (Clermont)
Lorient
Érkezett: Bertrand Robert (Ajaccio – kölcsönből vissza), Arnaud Le Lan (Guingamp – ingyen), Antoine Buron (Amiens – ingyen), Alban Joinel (Carquefou – ingyen), Morgan Amalfitano (Sedan), Kevin Gameiro (Strasbourg, 3 000 000), Ricardo Sophie (Lorient)
Távozott: Claude Dielna (Istres – ingyen), Yohan Hautcoeur (St.-Étienne – kölcsönből vissza), Romain Salin (lejárt a szerződése), Alain Cantareil (Ajaccio – kölcsönbe), Carl Medjani (Ajaccio), Kemal Bourhani (Vannes – ingyen), Andrew Jacobson (lejárt a szerződése), David Papys Mbodji (lejárt a szerződése)
Paris St.-Germain
Érkezett: Albert Legrand Baning (Sedan – kölcsönből vissza), Fabrice Pancrate (Sochaux – kölcsönből vissza), Youssouf Mulumbu (Amiens – kölcsönből vissza), Sammy Traoré (Auxerre – kölcsönből vissza), Guillaume Hoarau (Le Havre, 500 000), Stéphane Sessegnon (Le Mans, 9 000 000)
Távozott: Bernard Mendy (Hull City – ingyen), Mario Yepes (lejárt a szerződése), Jérome Alonzo (Nantes – ingyen), Pedro Pauleta (visszavonult), Amara Diane (Al-Rajjan, 7 000 000), Didier Digard (Middlesbrough, 5 000 000), Souza (Gremio – kölcsönbe), Cristian Rodríguez (FC Porto, 7 000 000), Gaël N'Lundulu (Portsmouth)
Nice
Érkezett: Matt Moussilou (Al-Arabi – kölcsönből vissza), Habib Bamogo (Marseille, 1 500 000), Loic Rémy (Olympique Lyon, 8 000 000), Emerse Faé (Reading – kölcsönbe), Kafoumba Coulibaly (Bastia, 750 000), Chaouki Ben Saada (Bastia, 750 000), David Ospina (Atlético Nacional, 2 000 000)
Távozott: Hugo Lloris (Olympique Lyon, 8 500 000), Ederson (Olympique Lyon, 15 200 000), Kamel Larbi (lejárt a szerződése), Anthony Scaramozzino (Sedan – ingyen), Florent Balmont (Lille, 3 000 000), Souleymane Camara (Montpellier), Lilian Laslandes (visszavonult), Mohammed Yahaya (lejárt a szerződése)
Valenciennes
Érkezett: Filip Sebo (Rangers, 1 200 000), Milan Bisevac (Lens, 3 000 000), Gaël Danic (Troyes – ingyen), Rafael Schmitz (Lille, 1 000 000), Siaka Chico Tiene (St.-Étienne, 1 000 000), Luigi Pieroni (Nantes, 500 000), Seid Khiter (Lens, 500 000), Jonathan Lacourt (Lens, 1 000 000), Dia Tidiane (Paris FC)
Távozott: Khaled Kharroubi (Dender – ingyen), Stéphane Coque (Francs Borains – ingyen), Eric Chelle (Lens, 500 000), Abdeslam Ouaddou (Nancy, 3 200 000), Steve Savidan (Caen, 5 000 000), Sébastian Roudet (Lens), Williams Martínez (Reims – kölcsönbe), Geoffrey Doumeng (Lens), Tidiane Dia (Paris FC)
Caen
Érkezett: Alexandre Raineau (Libourne – kölcsönből vissza), Stéphane Zubar (FC Bruges – kölcsönből vissza), Pablo Maximiliano Barzola (Argentinos Juniors, 640 000), Rajiv van La Parra (Feyenoord U19 – ingyen), Steve Savidan (Valenciennes, 5 000 000), Youssef Adnane (Cherbourg – kölcsönből vissza), Perquis Damien (Beauvais)
Távozott: Isszam Dzsemaa (Lens – kölcsönből vissza), Guillaume Quellier (Reims – kölcsönbe, ingyen), Benoît Costil (Vannes – kölcsönbe), Yoan Gouffran (Bordeaux, 7 000 000), Stéphane Samson (Reims – ingyen), Cédric Hengbart (Auxerre), Thomas Heurtaux (Cherbourg)
Nantes
Érkezett: Claudiu Keserü (Libourne – kölcsönből vissza), Michael Gravgaard (FC Köbenhavn, 3 000 000), Erwin Zelazny (Nantes U19), Douglão (Coritiba – ingyen), Filip Djordjevics (Crvena zvezda 1 500 000), Ibrahim Tall (Hearts – ingyen), Ronny Rodelin (Rodez – ingyen), Jérőme Alonzo (PSG – ingyen), Ivan Klasnic (Werder Bremen – ingyen), Djamel Abdoun (Ajaccio), Christian Wilhelmsson (La Coruna – kölcsönből vissza), Karim El Mourabet (Laval – kölcsönből vissza), Guirane N'Daw (Sochaux), Faneva Andriatsima (Cannes), Bocundji Ca (Tours), Eric Cubilier (Metz)
Távozott: Dennis Oliech (Auxerre, 1 000 000), Mauro Cetto (Toulouse, 1 300 000), Bocundji Ca (Tours), Faneva Ima Andriatsima (Boulogne – kölcsönbe), Luigi Pieroni (Valenciennes, 500 000), Steven Thicot (lejárt a szerződése), Guillaume Norbert (Le Havre – ingyen), Vincent Briant (Sedan), Paulin Voavy (Boulogne)
Grenoble
Érkezett: Zoran Rendulics (Borac Csacsak – ingyen), Laurent Batlles (Toulouse – ingyen), Brice Maubleu (Grenoble)
Távozott: Larsen Touré (Lille – kölcsönből vissza), Sandy Paillot (Olympique Lyon – kölcsönből vissza), Amadou Coulibaly (lejárt a szerződése)
Le Havre
Érkezett: El Fardou Ben Nabouhane (Le Havre B), Abdellah Kharbouchi (Gueugnon – ingyen), Cheikh Oumar Dabo (Tours – kölcsönből vissza), Massamba Sambou (Monaco – kölcsönbe), Stéphane Noro (Troyes – ingyen), Cédric Fauré (Reims), Nicolas Dieuze (Toulouse, 400 000), Guillaume Norbert (Nantes – ingyen)
Távozott: Fabrice Fernandes (lejárt a szerződése), Valéry Mezague (Sochaux – kölcsönből vissza), Steve Mandanda (Marseille, 2 500 000), Guillaume Hoarau (PSG, 500 000), Antoine Devaux (Boulogne – ingyen), Olivier Blondel (Toulouse – ingyen), Benjamin Laurant (Amiens – kölcsönbe)
(A transfermarkt.de és a l'equipe.fr nyomán.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik