Fotó: M.Németh Péter (NS-archív)
László Csaba annak idején a Ferencvárost irányította
Fotó: M.Németh Péter (NS-archív)
László Csaba annak idején a Ferencvárost irányította
„Egyelőre még alig ismerem a klubbot és a szurkolókat. De az eddig megtapasztalt légkör nagyon lenyűgözött” – nyilatkozta a HeartsTV-nek adott interjújában a frissen kinevezett menedzser. László Csaba.
„Most úgy gondolom, hogy nagyon jó helyem lesz itt. Jelen pillanatban remek érzés, hogy itt lehetek menedzser, és a csapatot sikerekre vezethetem” – tette hozzá László.
„A legfontosabb dolog, aminek mindenki számára világossá kell válnia, hogy mindenki leülhet velem beszélgetni. Ezt a szabályt szem előtt tartottam az összes csapatomnál, ahol sikert értem el.”
„Együtt mindent megváltoztathatunk. >>Együtt<<, ez a legfontosabb szó az én edzői gondolkodásmódomban. Nem egy személy vagyunk, a legfontosabb az, hogy a sikereket közösen érjük el” – mondta a szakember.
Az egykoron a Ferencvárost is irányító tréner a folytatásban elmondta, hogy mindent megtesz, hogy a csapat a két nagy (a Celtic és a Rangers mögé) odaérjen a harmadik helyre a skót bajnokságban, és hogy visszavezesse a Heartsot az UEFA-kupába, ahol nem is oly rég még szerepelt.
Már korábban megírtuk, hogy a 44 éves szakember az ugandai válogatott kispadjáról költözik Edinburgh-ba, ahol elvállalta a Hearts csapatának irányítását. A Ferencváros volt vezetőedzője hároméves szerződést írt alá a hírhedt litván-orosz milliárdos, Vladimir Romanov klubjához.