Budapest Honvéd: felavatták Kispesten a Puskás Ferenc utcát

Vágólapra másolva!
2007.11.17. 23:47
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Gajda Péter, Kispest polgármestere felavatta Kispesten a Puskás Ferenc utcát, ahol az éppen egy éve elhunyt legendás labdarúgó nevelőegyesülete, a Budapest Honvéd otthona, a Bozsik Stadion is található.
Az eseményen megjelent többek között Szepesi György tiszteletbeli MLSZ-elnök, vagy a régi játékostársak közül Rákóczi László. A ceremónia az Aranycsapat kapitányának özvegye által írt levél felolvasásával kezdődött, amelyből kiderült, Puskás mindig is Kispestet tartotta szűkebb hazájának és "dolgozhatott bárhol a világon, ő mindig oda vágyott vissza, illetve számtalan kitüntetése közül Kispest díszpolgára címre volt a legbüszkébb". Ezt követően Gajda és Demszky mellett Burány Sándor, Kispest országgyűlési képviselője és Gács Pál, a Budapest Honvéd ügyvezetője méltatta a mai stadion területén nevelkedett világklasszist. Valamennyien kiemelték, hogy Puskás méltán lehet példaképe a fiataloknak, mivel Alfredo Di Stefanót idézve "Puskás játékosként és emberként is tízes volt".A ceremónia zárásaként Demszky Gábor és Gajda Péter avatta fel az Újtemető utcát váltó első Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát, majd az április 2-án, Puskás születésének 80. évfordulójára a Bozsik Stadion bejáratánál állított emléktáblát megkoszorúzták a Fővárosi és Kispesti Önkormányzat, továbbá a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Budapest Honvéd és a Puskás Ferenc Alapítvány képviselői, illetve a megjelent mintegy 100 szurkoló és barát.A XIX. kerületi önkormányzat tavaly novemberben kezdeményezte a névváltozást, de azért húzódott el az ügy, mert ehhez rendeletet kellett módosítani. A korábbi előírás szerint csak halálának 25. évfordulója után lehetett utcát elnevezni személyről. Ez annyiban változott, hogy Budapest díszpolgárai esetében kivételt lehet tenni. MTI
Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
18 órája

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:00

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

Tusványos 2025: bemutatták a Puskás, a musical koncertváltozatát

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:22

Az elmaradt integetés és a bátor visszaszólás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 08:16

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Puskás Ferenc kijelentése és Kondás Elemér visszakérdezése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 11:01
Ezek is érdekelhetik