Vb-2018: Joseph Blatter támogatja Anglia pályázatát

MTI/APA MTI/APAMTI/APA MTI/APA
Vágólapra másolva!
2007.11.06. 18:15
Címkék
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke támogatja az angol tagszervezet azon tervét, hogy pályázatot nyújt be a 2018-as világbajnokság rendezési jogára.
"Anglia egy erős futballnemzet és a torna lebonyolításához nem is lenne szüksége új stadionok építésére" - mondta a svájci sportvezető.A szigetország már a 2006-os vb-nek is szeretett volna házigazdája lenni, de akkor a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága úgy döntött: Németország láthatja vendégül a legjobb válogatottakat. A 2018-as kandidálásra a FIFA rotációs elvének múlt heti eltörlése után nyílt lehetősége Angliának. Az új szabály szerint két ciklust kell kivárni, vagyis Európa 2018-ban már ismét versenybe szállhat, mivel 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaságban, 2014-ben pedig Brazíliában lesz a vb. Anglia 1966-ban rendezett vb-t, 1996-ban pedig kontinensviadalnak volt a házigazdája. A 2018-as világbajnokság lebonyolítása iránt nem hivatalosan még Belgium és Hollandia közösen, Ausztrália, valamint az Egyesült Államok, Görögország, Kína, Mexikó és Oroszország érdeklődik.
Legfrissebb hírek

A történelmi felsőházba jutás után kétszer is összecsap a Slovannal a Kassa

Minden más foci
1 perce

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
18 perce

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
35 perce

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
42 perce

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
51 perce

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
55 perce

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik