Los Angelesben már visszatartanák Beckhamet az állandó utazástól

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 11:57
A Los Angeles Galaxy illetékesei azt tervezik, hogy visszatartják David Beckhamet az angol labdarúgó-válogatott egyes barátságos mérkőzésétől, mert az állandó utazgatás miatt kétséges, hogy tartani tudja formáját. A BBC internetes oldalának számításai szerint a középpályás a következő három hónapban legalább 22 mérkőzést játszhat, legalább 80 ezer mérföldet repülhet és 128 időzónát „léphet át”.
Beckham: harminc óra alatt két mérkőzés
Reuters
Beckham: harminc óra alatt két mérkőzés
Beckham: harminc óra alatt két mérkőzés
Reuters
Beckham: harminc óra alatt két mérkőzés

„Nem tagadom, időnként előfordul, hogy az emberi szervezet megálljt parancsol. Ha úgy érezzük, hogy Beckham egészségi állapota vagy formája hátrányosan érintheti csapatunkat, akkor azonnal megtesszük a szükséges lépéseket” – mondta Alexi Lalas, a Los Angeles Galaxy elnöke.

A korábbi kiváló védő aggodalma nem alaptalan, mert Beckhamet sokáig bokasérülés hátráltatta a tengerentúli bemutatkozásában, míg visszatérése óta rendkívül sűrű meccsprogramot „bonyolít le”. Ezen a héten például az angol válogatottban és klubjában is pályára lépett, de egyszer sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A londoni és a tengerentúli fellépés között mindössze harminc óra telt el.

„Nem akartam pályára küldeni, de ó mindenképpen futballozni akart, mert tudja, milyen helyzetben van csapata. Szükségünk van a pontokra, egy ilyen fickó pedig még 0-2-nél is képes a csodára. A végén azonban már bicegett, úgy tűnik, ismét pihenőre lesz szüksége” – jelentette ki Frank Yallop, a Galaxy vezetőedzője.

A következő időszakban kétszer is előfordul majd, hogy a Los Angeles kilenc nap alatt négy találkozót játszik, lesz olyan, amikor sorozatban hétszer lép pályára idegenben. Ráadásul az angolokra sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezők várnak, s mindkét csapatnak égető szüksége van Beckhamre…

A népszerű futballista természetesen rengeteg időt töltött a levegőben, ez idővel visszaüthet. Néhány orvos már korábban jelezte, a rendszeres utazgatás súlyos egészségi károsodást is okozhat.

VIDEÓ – BECKHAM ELSŐ GÓLJA A GALAXYBEN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik