UEFA-kongresszus: sokszor volt téma az Eb-pályázat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.26. 19:26
Címkék
"Kihasználtuk az alkalmat és számos egyeztetésre került sor az Eb-pályázatunkkal kapcsolatban, s ezek alapján megállapítható: nem állunk rosszul, már ami az esélyeinket illeti" - mondta Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó szövetség (MLSZ) elnöke az UEFA düsseldorfi tisztújító kongresszusa után.
A sportvezető szerint kiélezett, feszült hangulatú párharc után dőlt el az elnökválasztás Michel Platini javára Lennart Johanssonnal szemben, ugyanakkor nem kívánta kommentálni a személycserét az európai szövetség (UEFA) élén. Megítélése szerint a végrehajtó bizottság összetételében bekövetkezett változások magyar szempontból egyértelműen kedvezőek.

"Nem szeretnék ezzel sem foglalkozni, semmiképpen sem tulajdonítanék ennek túlzott jelentőséget, mert az április 18-i eredményhirdetésig még sok minden történhet - tette hozzá. - Az a legfontosabb, hogy nyugodt lelkiismerettel várjuk majd a döntést. Úgy, hogy a magunk részéről az égvilágon mindent megtettünk a hőn áhított siker érdekében. Bizakodó vagyok, s sokan bíztattak is bennünket!"

A 2012. évi Eb-n szereplő csapatok számának 16-ról 24-re emelésével kapcsolatban nem bocsátkozott jóslásokba a magyar labdarúgás elsőszámú vezetője, mert megítélése szerint ez egyelőre csak egy javaslat és a végrehajtó bizottság még bizonyára többször is elemzi majd a változtatás lehetőségét.

A kontinensbajnokság lebonyolítására Magyarország és Horvátország pályázik közösen, Ukrajna Lengyelországgal kandidál, Olaszország pedig egyedül próbálja megszerezni a rendezés jogát.
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
18 perce

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
30 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
35 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
50 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik