Kirúgták Malawi válogatottjának német szövetségi kapitányát

Vágólapra másolva!
2006.09.30. 13:42
Címkék
Egy héttel a Zimbabwe elleni Afrika-kupa-selejtező-mérkőzés előtt felmenették Malawi labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányát, a német Burkhard Ziesét – jelenetette be az ország futballszövetsége.
A nemzeti együttest a továbbiakban az a Kinnah Phiri irányítja majd, aki másodszor tér vissza a csapathoz.

A tavalyi november óta Malawiban dolgozó Ziesének egyébként az év végéig szólt a szerződése, de most azzal vádolta meg Walter Nyamilandu szövetségi elnök, hogy nem tartotta tiszteletben a megállapodás bizonyos részeit.

Konkrétan arról van szó, hogy a vádak szerint a veterán német szakember káromkodott, szitkozódott a játékosokkal, és tiszteletlenül beszélt különböző tisztségviselőkkel.

Ziese a ghánai válogatott szövetségi kapitánya is volt, de kirúgták, miután a csapat nem jutott be az Afrikai Nemzetek Kupája 2004-es döntőjébe. Korábban Zambiában is ugyanerre a sorsra jutott.
Legfrissebb hírek

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
15 perce

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
18 perce

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
21 perce

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
31 perce

Kosár: helytállt az amerikaiak ellen az U19-es leányválogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: kilencedik lett az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: Eb-ezüstérmes az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik