Az UEFA nem akar fizetési sapkát bevezetni

Vágólapra másolva!
2006.09.29. 20:02
Címkék
Sem az Európai Uniónak, sem az európai labdarúgás vezető szervezeteinek nem áll szándékában bevezetni a fizetési sapkát – jelentette ki Lars-Christer Olsson, az UEFA ügyvezető igazgatója.
"A fizetési sapka egyszerűen nem működne, és nem is állt szándékunkban soha, hogy bevezetjük" – jelentette ki a Reutersnek Olsson, miután az európai szövetség döntéshozói megbeszéléseket folytattak az EU jogászaival.

A futballisták bérének maximálásáról szóló spekulációk azóta voltak napirenden, miután áprilisban kiadtak egy tanulmányt az Unió sportjáról.

A dokumentum szerzői ajánlásokat is megfogalmaztak azzal kapcsolatban, hogyan kellene szabályozni a sportot a 25 tagországot számláló közösségben. Ezek közé tartozott az is, hogy a fizetéseket a topligákban korlátozni kellene.

Lars-Christer Olsson szerint még ebben az évben kiadnak egy új riportot, amelyben "finomítanak" majd az ajánlásokon. Valószínűleg maximum bérköltséget javasolnak majd a kluboknak.

"Félreértésről van szó, nem akartuk megmondani, hogy egy játékos mondjuk iksz összeget kaphat, többet nem – tette hozzá az UEFA-igazgató. – Azt azonban állítjuk: igény van rá, hogy az összbevételhez képest meghatározzunk egy összeget. A kiadások legyenek meghatározóak, hogy a klubok ne halmozzanak fel adósságokat."
Legfrissebb hírek

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 perce

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
9 perce

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
13 perce

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
23 perce

Kosár: helytállt az amerikaiak ellen az U19-es leányválogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: kilencedik lett az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: Eb-ezüstérmes az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik