Külföldi labdarúgás: Bolic visszavonul

Vágólapra másolva!
2006.09.19. 14:29
Címkék
A boszniai válogatott örökös góllövőlistájának vezetője, Elvir Bolic kijelentette: majdnem biztos abban, hogy visszavonul, miután elbúcsúzott klubtársaitól a horvát Rijeka gárdájánál.
Nem tudni, látjuk-e még Bolicot játszani
Nem tudni, látjuk-e még Bolicot játszani
Nem tudni, látjuk-e még Bolicot játszani
Nem tudni, látjuk-e még Bolicot játszani

„Soha ne mondd, hogy soha, de már 90 százalékig biztos vagyok a döntésemben” – nyilatkozta a 34 éves játékos kedden Szarajevóban.

A csatár jelenlegi klubja, a Rijeka még élő szerződésük ellenére elengedte őt és a csapatkapitány Danijel Saricot a csapattól azután, hogy az előző bajnokin távoztak a stadionból, miután Dragan Skocic edző félidőben lecserélte őket.

Bolic pályafutását a hazai Celik Zenica együttesében kezdte, onnan igazolt a Crvena zvezda gárdájához, ahol, az egyik legnagyobb kelet-európai tehetségként tartották számon. Ezt követően a Galatasaray majd a Gaziantepspor igazolta le, ezt pedig 1995-ben a Fenerbahce csapata követte, ahol a csatár öt év alatt 70 gólt és egy török bajnoki címet szerzett.

Ezután lett az ugyancsak török Istanbulspor játékosa, és innen igazolt a horvát klubhoz, ahol igen jól, négy góllal kezdte a mostani idényt.

A játékos szerint a Rijeka döntése csak megerősítette őt abban az elhatározásában, ami a visszavonulásra vonatkozik.
Legfrissebb hírek

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
6 perce

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
24 perce

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
25 perce

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
1 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
1 órája

Vízilabda: Eb-döntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik